Véleménye szerint ez a meghatározó történelmi esemény még most sincs jelen kellő súllyal a köztudatban, különösen a fiatalok rendelkeznek kevés hiteles információval a korabeli eseményekről. Első könyvében az '56-os megtorlással kapcsolatos borsodi perek anyagát dolgozta fel, a másodikban pedig - amely a forradalom 50. évfordulójára jelent meg - a miskolci eseményeket. Ebből idézett fel a MiNap-nak néhány fontos mozzanatot.
A fővárosi események híre már október 23-án délután eljutott Miskolcra, fiatalok csoportjai indultak Budapestre, hogy részt vegyenek a harcokban. Ezen a napon felvonulást, illetve gyűléseket is tartottak, a résztvevők hazafias dalokat énekeltek, verseket szavaltak, és szovjet- illetve Rákosi és Gerő ellenes jelszavakat skandáltak.
Október 25-én a miskolci munkások nagy szabású demonstrációval kívánták nyomatékosítani a követeléseiket. Először a Nehézszerszámgépgyár dolgozói indultak meg, majd csatlakoztak hozzájuk a DIMÁVAG, és a Lenin Kohászati Művek munkásai is. Eredetileg a város központjában lévő Búza tér lett volna a tömeg úticélja, a szervezők azonban el akarták kerülni az összetűzést a közelben székelő ÁVH-val. Fekete Simon diákparlamenti elnök, és a városi pártbizottság között lefolytatott tárgyalás eredményeképpen, a tömeget az egyetemvárosba irányították, ennek érdekében motoros egyetemistákat indítottak a felvonulók elé. Útközben nagy számban csatlakoztak a tüntetőkhöz a város lakosai, végül már hatalmas, 35-40 ezres tömeg hömpölygött az utcákon. Útközben a lakások ablakaiban is megjelentek a nemzetiszínű zászlók, és a sokaságban is rengeteg háromszínű lobogó tűnt fel.
Az Egyetemvárosban már szervezetten fogadták az odaérkező tömeget. A nagyelőadó tetejéről Dornbach Gyula köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertették a kükönböző forradalmi követeléseket. A debreceni egyetemisták pontjait a városból érkező Galánffy Lajos, a miskolci Zenekonzervatórium igazgatója ismertette, majd hozzáfűzte ehhez a konzervatórium követeléseit is. A miskolci diákparlament 11 pontos felhívását Rácz Károly hallgató, a DIMÁVAG 12 pontos kiáltványát Papp Miklós anyagbeszerző, üzemi munkástanácstag olvasta fel. A felszólalók között volt Zombori Sándor alezredes, aki a honvédség, és Urbancsok Mihály, aki a megyei pártbizottság egyetértéséről biztosította a tömeget.
Mind az egyetemi, mind az ugyanaznap délután, a Petőfi téren megrendezett naggyűlésen rendkívüli hatást gyakorolt az emberekre Nagy Attila, a népszerű, fiatal miskolci színész, aki mindkét helyszínen a elszavalta a Himnuszt és a Nemzeti Dalt. Nagy Attila fontos szerepet játszott a rend helyreállításában az október 26-i sortüzet és lincseléseket követő zűrzavarban, amikor Papp Miklóssal együtt látott hozzá a rend helyreállításához. Beválasztották őket az üzemi, majd a megyei munkástanácsba is, megegyezésük értelmében Papp a megyei, Nagy Attila pedig a városi ügyeket intézte.
Bevonulásukat követően, a szovjeteknek november 4.-én, hajnali négy órától érdemi ellenállás nélkül sikerült megszállniuk Miskolcot. A honvédegységek, laktanyák ellenállás nélkül tűrték lefegyverzésüket. A 2. üteg tüzelőállás elfoglalásakor azonban a szovjetek eddig ismeretlen okból tüzet nyitottak, és megsebesítettek egy magyar katonát. Az üteg lefegyverzett legénységét néhány órán keresztül fogva tartották, majd még azon a napon szabadon engedték. A szovjet csapatok fokozatosan szállták meg Miskolcot, utoljára - reggel fél hét tájban - a laktanyákat foglalták el. A lefoglalt gyalogsági fegyvereket Pingyomra szállították, a magyar katonák többsége szétszéledt. A megszállás során csupán az Egyetemvárosban került sor tűzharcra. Az I. sz. diákszállónál felállított őr, Benyőcs Ferenc hallgató a sötétben mozgó alakokat látott, és mivel nem reagáltak a felszólítására, figyelmeztetésképpen a levegőbe lőtt egyet. Mint kiderült, a mozgó alakok szovjet katonák voltak, akik azonnal viszonozták a tüzet. Az egyetemi őrség néhány további tagja erre szintén tüzet nyitott, majd a puskaropogásra felébredő hallgatók egy része is. A harcban két egyetemista, Kölber Gábor és Kiss Gábor vesztette életét.
A miskolci lincselésekkel kapcsolatban két tömegpert indítottak el. Az első, 21 vádlottat felsorakoztató perben első fokon 14, másodfokon 7 embert ítéltek halálra. Balázs Gézát, G. Tóth Lászlót, Szász Zoltánt, Komjáti Ferencet, Sikó Dezsőt és Nagy Zoltánt 1957. július 20-án, Lengyel Lászlót 1957. szeptember 5-én végezték ki, Budapesten. A második per során - amelyet Szarka József és társai ellen folytattak - nem szabtak ki halálbüntetést, a vádlottak közül többeket felmentettek, másokat két évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
A fővárosi események híre már október 23-án délután eljutott Miskolcra, fiatalok csoportjai indultak Budapestre, hogy részt vegyenek a harcokban. Ezen a napon felvonulást, illetve gyűléseket is tartottak, a résztvevők hazafias dalokat énekeltek, verseket szavaltak, és szovjet- illetve Rákosi és Gerő ellenes jelszavakat skandáltak.
Október 25-én a miskolci munkások nagy szabású demonstrációval kívánták nyomatékosítani a követeléseiket. Először a Nehézszerszámgépgyár dolgozói indultak meg, majd csatlakoztak hozzájuk a DIMÁVAG, és a Lenin Kohászati Művek munkásai is. Eredetileg a város központjában lévő Búza tér lett volna a tömeg úticélja, a szervezők azonban el akarták kerülni az összetűzést a közelben székelő ÁVH-val. Fekete Simon diákparlamenti elnök, és a városi pártbizottság között lefolytatott tárgyalás eredményeképpen, a tömeget az egyetemvárosba irányították, ennek érdekében motoros egyetemistákat indítottak a felvonulók elé. Útközben nagy számban csatlakoztak a tüntetőkhöz a város lakosai, végül már hatalmas, 35-40 ezres tömeg hömpölygött az utcákon. Útközben a lakások ablakaiban is megjelentek a nemzetiszínű zászlók, és a sokaságban is rengeteg háromszínű lobogó tűnt fel.
Az Egyetemvárosban már szervezetten fogadták az odaérkező tömeget. A nagyelőadó tetejéről Dornbach Gyula köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertették a kükönböző forradalmi követeléseket. A debreceni egyetemisták pontjait a városból érkező Galánffy Lajos, a miskolci Zenekonzervatórium igazgatója ismertette, majd hozzáfűzte ehhez a konzervatórium követeléseit is. A miskolci diákparlament 11 pontos felhívását Rácz Károly hallgató, a DIMÁVAG 12 pontos kiáltványát Papp Miklós anyagbeszerző, üzemi munkástanácstag olvasta fel. A felszólalók között volt Zombori Sándor alezredes, aki a honvédség, és Urbancsok Mihály, aki a megyei pártbizottság egyetértéséről biztosította a tömeget.
Mind az egyetemi, mind az ugyanaznap délután, a Petőfi téren megrendezett naggyűlésen rendkívüli hatást gyakorolt az emberekre Nagy Attila, a népszerű, fiatal miskolci színész, aki mindkét helyszínen a elszavalta a Himnuszt és a Nemzeti Dalt. Nagy Attila fontos szerepet játszott a rend helyreállításában az október 26-i sortüzet és lincseléseket követő zűrzavarban, amikor Papp Miklóssal együtt látott hozzá a rend helyreállításához. Beválasztották őket az üzemi, majd a megyei munkástanácsba is, megegyezésük értelmében Papp a megyei, Nagy Attila pedig a városi ügyeket intézte.
Bevonulásukat követően, a szovjeteknek november 4.-én, hajnali négy órától érdemi ellenállás nélkül sikerült megszállniuk Miskolcot. A honvédegységek, laktanyák ellenállás nélkül tűrték lefegyverzésüket. A 2. üteg tüzelőállás elfoglalásakor azonban a szovjetek eddig ismeretlen okból tüzet nyitottak, és megsebesítettek egy magyar katonát. Az üteg lefegyverzett legénységét néhány órán keresztül fogva tartották, majd még azon a napon szabadon engedték. A szovjet csapatok fokozatosan szállták meg Miskolcot, utoljára - reggel fél hét tájban - a laktanyákat foglalták el. A lefoglalt gyalogsági fegyvereket Pingyomra szállították, a magyar katonák többsége szétszéledt. A megszállás során csupán az Egyetemvárosban került sor tűzharcra. Az I. sz. diákszállónál felállított őr, Benyőcs Ferenc hallgató a sötétben mozgó alakokat látott, és mivel nem reagáltak a felszólítására, figyelmeztetésképpen a levegőbe lőtt egyet. Mint kiderült, a mozgó alakok szovjet katonák voltak, akik azonnal viszonozták a tüzet. Az egyetemi őrség néhány további tagja erre szintén tüzet nyitott, majd a puskaropogásra felébredő hallgatók egy része is. A harcban két egyetemista, Kölber Gábor és Kiss Gábor vesztette életét.
A miskolci lincselésekkel kapcsolatban két tömegpert indítottak el. Az első, 21 vádlottat felsorakoztató perben első fokon 14, másodfokon 7 embert ítéltek halálra. Balázs Gézát, G. Tóth Lászlót, Szász Zoltánt, Komjáti Ferencet, Sikó Dezsőt és Nagy Zoltánt 1957. július 20-án, Lengyel Lászlót 1957. szeptember 5-én végezték ki, Budapesten. A második per során - amelyet Szarka József és társai ellen folytattak - nem szabtak ki halálbüntetést, a vádlottak közül többeket felmentettek, másokat két évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.