Pályafutását 1986-ban kezdte a bölcsődei ellátás területén, majd 1988 decemberében a Hámori Szolgáltatási Központ megnyitásakor csatlakozott az idősellátáshoz. Azóta is ugyanannak a közösségnek a meghatározó tagja, közel négy évtizede.
– A Hámori Szolgáltatási Központba véletlenül, de sorsszerűen kerültem – idézte fel. Egykori bölcsődei vezetője hívta magával az induló intézménybe, akit példaképként tisztelt. – Nagyon ragaszkodtam hozzá, szinte anyámként tekintettem rá, így természetes volt, hogy vele megyek – fogalmazott.
Az indulás időszaka nem volt egyszerű. Az idősek körében kezdetben erős bizalmatlanság övezte a szociális ellátást.
– Abban az időben inkább a családon belüli gondoskodásban hittek, nehezen fogadták el a segítséget – mondta. A bizalom felépítése lassú, türelmet igénylő folyamat volt, amelyet következetes jelenléttel és empátiával sikerült elérni.
Szabó Béla Miklósné számára a szociális munka soha nem pusztán állás volt, hanem hivatás. – A munkámat mindig szívvel-lélekkel végeztem – fogalmazott. A hosszú évtizedek alatt számtalan élethelyzettel találkozott, ahol mindig a legemberségesebb megoldás megtalálására törekedett.
Kiemelten fontosnak tartja az egyensúlyt a segítségnyújtás és az önállóság megőrzése között. – A társadalmi aktivitást meg kell őrizni ahhoz, hogy az idősek méltósággal élhessék meg mindennapjaikat – hangsúlyozta. A személyre szabott gondoskodás mellett a közösségi programok és a tartalmas elfoglaltságok is alapvető szerepet kapnak.
Elhivatottsága már gyermekkorában kialakult. – A nagymamám is ezen a területen dolgozott, az ő történeteit hallgatva alakult ki bennem ez a kötődés – idézte fel. Amikor maga is erre a pályára lépett, azonnal tudta, hogy jó helyen van. – Minden nap más volt, minden nap új helyzeteket hozott – mondta.
A mindennapokban nem a kiemelkedő pillanatok, hanem a folyamatos jelenlét adta a megerősítést. Munkáját végig türelem, empátia, felelősségérzet és erős szociális érzékenység jellemezte. Kollégáival közvetlen, támogató kapcsolatot ápolt, és aktívan hozzájárult a közösség stabil működéséhez.
A fiatalokhoz is határozott üzenetet fogalmaz meg: „Csak az válassza ezt a hivatást, aki képes valóban az idős emberek helyébe képzelni magát” – hangsúlyozta. Szerinte enélkül nem alakul ki valódi segítő kapcsolat. Ugyanakkor úgy véli, aki egyszer megtapasztalja ennek a munkának az értékét, az életre szóló hivatásként tekint rá. Mint fogalmazott, szép hivatás, csak meg kell tapasztalni benne a segítés szépségét.
Szabó Béla Miklósné pályája a csendes, következetes szolgálat példája, amelyben az emberség, a szakmai alázat és az idősek iránti tisztelet évtizedeken át meghatározta a mindennapokat.
