Ugrás a tartalomra

Hírarchívum

TALÁLATOK: 124981 - 125000 | ÖSSZESEN: 125218 darab
Időszak szerinti keresés
minap.hu hírarchívum
Zarándokút Szent Erzsébetnek tisztelegve
KözéletHelyi hírek
Rolf Damm német zarándok március elején indult útjára, hogy hatvan nap alatt 1500 kilométert tegyen meg Szent Erzsébetnek tisztelegve. A 65 éves zarándok pénteken érkezett meg Miskolcra a Szent Anna templomhoz, ahol a Fráter György Gimnázium igazgatója és tanulói fogadták, majd az iskolába kísérték…
minap.hu hírarchívum
Ügyeleti idő - új szabályozás
KözéletBelföld
Július 1-től az ügyeleti idő teljes tartama munkaidőnek minősülne az egészségügyben. A munkaügyi tárca azután dolgozott ki új javaslatot, hogy az Alkotmánybíróság 2007. június 30-ával megsemmisítette az egészségügyi ágazatban dolgozók ügyeleti idejének szabályozását.
minap.hu hírarchívum
Rendőrség: erősítik a belső ellenőrzést
KözéletBelföld
A nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök ügye nyomán erősítik a belső ellenőrzést, és megpróbálnak többet tenni a rendőrök által elkövetett bűncselekmények megelőzésére. Gyurcsány Ferenc felháborodásának adott hangot, de szerinte reménykeltő, hogy a rendőrök már nem védik úgy a mundér becsületét…
minap.hu hírarchívum
Negyvenmilliós viharkár
KözéletBelföld
A keddi vihart követően az Allianz Hungáriához eddig 610 db kárbejelentés érkezett, a becsült kárráfordítás 40 millió forint körül van - áll a biztosító társaság közleményében. A kánikulát követően hirtelen lezúdult vihar leginkább az épületek tetőszerkezetében és vakolatában okozott kárt, de a…
minap.hu hírarchívum
Autópályarendőrök: bírósági meghallgatás
KözéletHelyi hírek
Ma délelőtt 10-kor kezdődött annak a 13 autópályarendőrnek és három vállalkozónak a bírósági meghallgatása, akiket csütörtökön vettek őrizetbe Miskolcon. A gyanú szerint a rendőrök baleseteknél csak bizonyos autómentő vállalkozóknak szóltak, akik cserébe fizettek a rendőröknek. Martossy György, a…
minap.hu hírarchívum
Három Vénusz Miskolcon
Kultúra
Miskolcra költöztek a székesfehérvári Szent István Múzeum egyedi műtárgyai május 18-án, a Múzeumi Világnap alkalmából. A Herman Ottó Múzeumban mini ásványbörze, időszakos kamarakiállítás is várta az érdeklődőket ezen a napon, s szakértők segítségével lehetőség nyílt az üvegfestés és a…
minap.hu hírarchívum
A művészetek találkahelye
Kultúra
Igaz, a miskolci Művészetek Háza még „csak” nyolc hónapja nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt, mégis rengeteg látogatót vonzott, csodálatos és különleges produkciókkal lopta be magát a miskolciak szívébe. És az a szeretet is példaértékű, ahogyan az intézmény vezetője, Juhász Rita beszélt…
minap.hu hírarchívum
A szalamandrák győztek
KözéletHelyi hírek
Mályi diákok nyerték meg a Jeles napok és tanösvények megyei környezetvédelmi verseny döntőjét. A megmérettetésre idén 34 csapat jelentkezett 29 iskolából. Az indulóknak terepen kellett bizonyítaniuk, hogy jól ismerik a növényeket és az állatokat.
minap.hu hírarchívum
Kórházi gyereknap
Programajánló
Idén sem maradnak gyermeknapi szórakozás nélkül a GYEK kis betegei. A kórházban gyógyulók részesülhetnek a számukra szervezett programokban, amelyek már szerdán elkezdődtek.A bohócok megjelenése igazán nem számít újdonságnak a miskolci Gyermekegészségügyi Központban. A szerda délutáni bohócszám is…
minap.hu hírarchívum
Nagytakarítást tervez a kormány
KözéletBelföld
A kormány több ezer olyan törvény és törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a parlamentben, amelyeket 1989. október 23-a, a harmadik Magyar Köztársaság Alkotmányának hatályba lépése előtt alkottak, de mára elavulttá váltak. A szerdai döntést újabbak fogják követni: a kormány…
minap.hu hírarchívum
Márványtábla Móra emlékére
KözéletHelyi hírek
Márványtáblát avattak az Avas középsor 648-as számú pince előtt lévő borház falán Móra Ferenc tiszteletére. Az író sokszor megfordult Miskolcon a múlt század első harmadában, általában Leszih Andor vagy Marjalaki Kiss Lajos meghívására, és sokszor járt az avasi pincében is. Az író Marjalaki Kiss…
minap.hu hírarchívum
Az ápolókat ünnepelték
KözéletHelyi hírek
Az Ápolók Nemzetközi napját ünnepelték a Semmelweis Kórházban. A jeles napról 35 éve emlékeznek meg Magyarországon. A tudományos ülésen idén az egészségügyi reform határairól, az intézmény érintő átalakításokról szóltak az előadások. Az ápolók napja nem csak Magyarországon, hanem a világon…
minap.hu hírarchívum
Újabb gyanúsított a móri ügyben
KözéletBelföld
Újabb gyanúsítottja van a móri mészárlásnak - a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője megerősítette, hogy tegnap elfogtak egy férfit, de azt egyelőre nem mondták meg, pontosan milyen szerepe volt a móri bankrablásban. A móri ügynek eddig két gyanúsítottja volt, de vallomásaikban ellentmondások…
minap.hu hírarchívum
Lopott motorral fogták el
KözéletHelyi hírek
Néhány nappal ezelőtt a kora délutáni órákban Miskolcon, a Blaskovics úton állítottak meg a forgalomellenőrző járőrök egy motorost. A 24 éves miskolci fiatalember a jármű származásáról, tulajdonjogáról vagy annak megszerzéséről semmilyen igazolást nem tudott felmutatni. A rendszám nélküli motort…
minap.hu hírarchívum
Fokozott közúti ellenőrzések
KözéletBelföld
A közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében az országos rendőrfőkapitány-helyettes úr 2007. május 1-től 2007. december 31-ig Magyarország közúthálózatán fokozott közúti ellenőrzés végrehajtását rendelte el. Cél, hogy a közutak közlekedésbiztonsági jellemzői javuljanak, a közúti közlekedési…
minap.hu hírarchívum
Oktatási konferencia
KözéletHelyi hírek
A közoktatási törvény aktuális változásai, illetve az integrált oktatás volt a fő témája annak a tanácskozásnak, amelyet a Lillafüredi Palota Szállóban rendeztek meg. A szakmai konferenciára immár hetedik alkalommal kerül sor. A háromnapos szakmai konferencián gyógypedagógusok, pszichológusok,…
minap.hu hírarchívum
Faipari remekek
KözéletHelyi hírek
A szakképzési törvény értelmében a végzős faipari tanulóknak vizsgaremeket kell készíteniük. A Vasgyári Közösségi Házban immár második alkalommal rendeztek kiállítást a tanulók munkáiból, amelyek minősége ez alkalommal minden eddiginél magasabb színvonalú volt. A megye öt szakképző intézményéből…
minap.hu hírarchívum
Káros palackozott víz
KözéletKülföld
A legújabb kutatások szerint a palackozott víz káros a környezetre – az ipar számára ugyan jó, de a környezetre egyértelműen káros. Az egyre elterjedtebb palackozás szorosan összefügg a világ egyre növekvő üdítőital- és ásványvíz-előállításával, a használt flaskák a szeméttelepeken végzik, emellett…
minap.hu hírarchívum
Rendőri segítséggel az utcáról a rokonokhoz
KözéletHelyi hírek
Késő este érkezett a Miskolci Rendőrkapitányságra a bejelentés, miszerint a Tizeshonvéd utcában az egyik épület melletti közterületen többgyermekes család ütött tábort.A kiérkező rendőrjárőr a megjelölt helyen találta a 34 éves családfőt, a vele lévő 21 éves nővel, fiatalkorú 16 éves lánnyal,…
minap.hu hírarchívum
Színes programok a Parlamenti Gyereknapon
Programajánló
A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is a gyerekek vehetik birtokukba a Kossuth teret és a Parlamentet a gyermeknapon. Május 26-án és 27-én óriás játszótér és egész napos színes programok várják a Kossuth térre látogató gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket. Több ezer gyereket várnak a…