Ugrás a tartalomra

Megdőlhet a korábbi nevezési rekord

Létrehozva
A Kassa – Miskolc nemzetközi ultramaraton részleteiről kedden délelőtt sajtótájékoztatón ismertették a városháza dísztermében.
Kép
Miskolc-Kassa maraton 2025-ben. Fotó: illusztráció/Juhász Ákos

Április 18-án már nyolcadszor tartják a futóversenyt. Elsőként Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, a viadal fővédnöke beszélt és bevezető szavaival, mely szerint ezúttal Kassáról minden út Miskolcra, vármegyénk székhelyére vezet, rögtön tetszést aratott.

– Kapcsolatainkat ápolni és erősíteni kell – hangsúlyozta a városvezető. – Most már sokkal többről van szó, mint közös versenyről. Az indulók megismerkednek az útvonallal, a tájakkal és az emberekkel. Már csak harminckét nap van hátra a nagyszabású eseményig, már most köszönöm a szervezők és majdani közreműködők munkáját, nélkülük ugyanis nem jöhetett volna létre ez a program.

Kép
Kassa-Miskolc maraton sajtótájékoztató Fotó: Mocsári László
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, a viadal fővédnöke. Fotó: Mocsári László

A kezdetekről

Lucia Gurbálová, Kassa főpolgármester-helyettese így folytatta:

– A két város évtizedek óta baráti kapcsolatot ápol egymással. Nagy öröm számunkra, hogy növekszik az érdeklődés, ezúttal átléphetjük az ezres létszámot, ezért az ultramaratonnak nem csak hagyománya, jövője is van. Érdekesség, hogy a Visegrádi Négyek városai is indulnak, ez is bizonyítja, hogy a sportnak van ereje, létjogosultsága: a viadal igencsak rászolgál a támogatásunkra.

Branislav Koniar, a Kassai Marathon Klub elnöke, a 103 éves Kassai Béke Marathon versenyigazgatója, a szlovák oldali közreműködő csapat vezetője kijelentette:

– A Kassa és Miskolc közötti ultrafutás számunkra ünnepség. Neves indulók állnak majd rajthoz, olyanok, akik évtizedek óta elmaradhatatlan alakjai a rendezvényeinknek.

Az igazgató hozzászólásának végén meghívta a miskolci polgármestert az őszi kassai maratoni viadalra.

Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő, a szervező bizottság elnöke az összefogás erejéről szólt és méltatta a közreműködő települések erőfeszítését, majd reményét fejezte ki, hogy nevezési rekord születik.

Portálunk kérdésére, mely szerint városmarketing szempontjából a rajtnak, vagy a célnak örülnek-e jobban, a főpolgármester-helyettes diplomatikusan válaszolt:

– Mindkét oldal fontos.

Miskolc első embere pedig leszögezte:

– A szereposztás igazságos. Hiszen egyszer innen megyünk oda, a következő évben pedig fordítva.

Kép
Kassa-Miskolc maraton sajtótájékoztató. Fotó: Mocsári László
Fotó: Mocsári László

Idén Kassáról indulnak

Az 1999-ben útjára indított Kassa – Miskolc futóverseny ötletgazdája, a miskolci Marathon Club SE akkori, 2011-ben elhunyt elnöke, Kisgyörgy Ádám volt. Az első ultramaraton érdekessége, hogy már annak idején is a Kassai Marathon Klub vállalt partnerséget a rendezésben. Az újra indítás gondolata 2017-ben erősödött fel, amikor is a miskolciak ellátogattak a Kassai Béke Maratonra, amely Európa legrégebbi és a világ második legrégebben megrendezendő, 1924-ben indult maratoni futóversenye. A szlovák és magyar közreműködők 2018. februárjában a kassai, 2019. februárjában a miskolci önkormányzatnál tartottak személyes egyeztetést. Már akkor megállapodtak abban, hogy a rajt és a cél városokat évenként váltogatják. A miskolci szervezők munkáját az induláskor néhai dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Rakaczki Zoltán, sportért felelős polgármesteri biztos támogatta, míg Kassán Jarosláv Polacek főpolgármester és csapata segítette a közös munkát.

Új útvonallal tértek vissza

2019-ben – a futók biztonsága érdekében – a főút helyett, kis forgalmú mellékutakon, földutakon, kerékpárutakon jelölték ki az útvonalat. Az új pályát az 1999-es Kassa – Miskolc ultramaraton abszolút győztese, a miskolci Németh Csaba találta ki és az akkori még „csak” 88 kilométeres távon 6:45.20 óra alatt ért célba elsőként. A verseny az 1924 óta minden évben sorra kerülő Kassai Békemaraton rajtjának szomszédságából, a Szent Erzsébet Dómtól indult. Onnan a közeli Hernád folyó partjára, az ottani kerékpárútra vezetett a mezőny útja. Innen Sidlisko Krasna és Nyizna Mysla településekre vitt a pálya. Az országhatárt Kéked mellett lépték át a versenyzők és Gönc térségében, Vizsoly, Abaújszántó, Hernádkércs, Szikszó, Sajóvámos útvonalon érkeztek meg az utolsó etapra. A felsorolt helyszínek egyben szlovákiai és magyarországi váltó-, illetve frissítő pontok is voltak. A cél akkoriban Miskolc belvárosában, a Városház téren volt, ahová 113 km után érkeztek meg a futók.

A nagy sikerű újraindítást követően mind két fél részéről megvolt az akarat a hosszú távú és a folyamatos együttműködésre. 2020-ban ugyan a koronavírus járvány a rendezőket is térdre kényszerítette, azóta viszont példás összefogással töretlenül folytatják a közös munkát, évről évre nagyobb létszámot fogadva. Mára már mindkét fél méltán lehet büszke arra, hogy az határon átívelő ultramaratonnal közösen értéket teremtettek, erősítve ezzel a testvérvárosi és a magyar-szlovák kapcsolatot, sportbarátságot.

A változások évében

A VIII. Kassa – Miskolc ultramaraton nemzetközi futóversenyt április 18-án, szombaton rendezi a miskolci Marathon Club Egyesület, a Kassai Marathon Klubbal, a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvánnyal és a kiemelt technikai partnerrel, a Biennale Sport-, Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-vel együtt. Az erőpróbára egyéni, páros, öt és tíz tagú váltó kategóriában lehet jelentkezni. Fontos, hogy nevezni április 5-ig lehet elektronikus formában, a nevezési lap kitöltésével, a https://kosicemiskolcultramarathon.eu/hu/home-hu oldalon. Helyszíni nevezés nincs.

A nevezést magyar és szlovák oldalon december végén indították el.

Jelenleg mintegy 700 sportoló regisztrált, ami azt sejteti, hogy idén – 2025 után ismét – részvételi csúcsra lehet számítani, hiszen minden bizonnyal többen lesznek a tavalyi 800-nál. Idén – felújítási és útépítési munkálatok miatt – több változás is lesz tavalyhoz képest. A kassai rajtot a Hlavna utcán, az eddiginél pár száz méterrel feljebb, a Marathon Pointnál jelölik ki. A Gönc-Telkibánya, továbbá az Abaújszántó-Felsődobsza közötti útépítési munkálatok miatt ebben az évben ideiglenesen módosul az útvonal. Ebből adódóan Hernádkércset és Abaújszántót nem érinti a mezőny, helyettük Kiskinizs és Encs veszi át a váltó- és frissítőpont szerepét. A Szikszóról induló szakaszon, a geodéziai toronytól a sajóvámosi váltópontig lesz némi változás, mely elsősorban a futók komfortérzetének fokozását szolgálja. A módosítások miatt ezúttal 3 kilométerrel hosszabb, 118 km-es lesz a teljesítendő táv.

A 77 éves korelnök

Az idei verseny korelnöke a 77. évében járó szlovák Peter Polak lesz, aki nem először vesz részt ezen az erőpróbán. Olyannyira nem, hogy 1999-ben, a Kassa – Miskolc ultramaraton nyitányán ő volt a férfi egyéni kategória második helyezettje. Ezúttal – hasonlóan az elmúlt évekhez – váltóban áll rajthoz. A fantasztikus sportember, aki már túl van a 400 000 lefutott kilométeren, október első vasárnapján 50. (!) alkalommal áll rajthoz a 103. Kassai Béke Maratonon. Ott lesz a kassai rajtnál a hazai és nemzetközi hosszútávfutás magyar legendája, a 2019-es győztes, elnyűhetetlen Bogár János, korábbi 100 km-es Európa-bajnok, Sparthatlon-győztes, sokszoros Bécs-Budapest Szupermaraton-győztes, aki túl a 60-on, egyéniben próbál szerencsét. Már nevezett a sajóvámosi Sántha Norbert, aki tavaly bronzérmes volt. A hölgyeknél rajthoz áll az elmúlt két év egyéni győztese, a szlovák Ivana Bútoracová is, aki ezúttal váltóban erősíti társait. Az 5 és 10 tagú váltók továbbra is nagyon népszerűek. Ezúttal – már negyedik éve – csatlakoznak a mezőnyhöz a V4-es testvérvárosok: Ostrava, Kassa, Katowice és Miskolc váltói is. Csapatot indít a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat, a Miskolci Egyetem, a Böszörményi Körútfutók, a szlovák nyelvű általános iskolát működtető Bükkszentkereszt önkormányzata pedig két váltóval jelentkezett be. Az útvonal települései közül Encs, Szikszó, Sajóvámos, Szirmabesenyő és Nyzna Mysla váltóit is várják. A korábbi magyar és szlovák dobogósok közül jön az Ámokfutók, a Miskolc Police, a Kassai Marathon Klub, a VeloRunCoffe SE és a Medzev egysége is. Az eddigi évek tapasztalatai alapján az érmes helyezések minden bizonnyal ezúttal is megosztva találnak gazdára a szlovák és magyar futók között.

Az idén Kassán rajtoló – Nizna Myslát, Krsanát, Kékedet, Göncöt, Vizsolyt, Encset, Kiskinizst, Szikszót, Sajóvámost és Szirmabesenyőt érintő – Miskolcon, a Szent István téren befejeződő, VIII. Kassa –Miskolc ultramaraton megvalósításában egyaránt nélkülözhetetlen a Kassai és Miskolci önkormányzat, a Kassai Marathon Klub, a Kassai és Miskolci Rendőrkapitányság, a Kassa és Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr Főkapitányság, a B.-A.-Z. Vármegyei Polgárőrség, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolci Kulturális Központ, az érintett települési önkormányzatok közreműködése. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub technikai eszközökkel és versenybírókkal segít. A mezőnyt a Miskolci Road Cycling Team (MRCC) országúti és hegyi kerékpárosai kísérik a magyar oldali pályaszakaszon, ugyanezt szlovák oldalon a Kassai Marathon Klub önkéntesei teszik meg.

Az egyre nagyobb hagyományokkal rendelkező verseny fővédnöke dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja, dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, Jaroslav Polacek, Kassa főpolgármestere és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. A védnöki felkérést Bánné dr. Gál Boglárka, a B.-A.-Z. Vármegyei közgyűlés elnöke, prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, dr. Alakszai Zoltán főispán, a B.-A.-Z. Vármegyei Kormányhivatal vezetője, Hollósy András, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt, Stefan Mulik, Kassa megye rendőr főkapitánya, dr. Stefan Szalontai, Kassa rendőr kapitánya, Czinege László, B.-A,-Z. vármegyei rendőr főkapitány és dr. Bakk Richárd, Miskolc rendőr kapitánya vállalta el.

Preview Image
Kassa Miskolc Ultramarathon. Juhász Ákos galériája.

Jelen voltak
A sajtótájékoztatón a már felsoroltakon kívül részt vett Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere, Mario Svec, a kassai önkormányzat ifjúsági- és sportosztályának vezetője, Sivák János, Gönc polgármestere, Sváb Antal, Szikszó polgármestere, dr. Bakk Richárd, a miskolci rendőrkapitányság vezetője, a verseny védnöke, dr. Bogyay Ferenc, a verseny biztonsági vezetője, aki egyben Czinege László megyei rendőrfőkapitányt, a verseny védnökét is képviselte, Kovács Zsuzsanna, a miskolci önkormányzat sport és kulturális osztályvezetője, Horváth Fatima sportcsoportvezető, Brógli Máté, a társrendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lengyel Roland, aki Bodnár Krisztiánt, Szirmabesenyő polgármesterét képviselte, és Szűcs István, a rendező miskolci Marathon Club Egyesület elnöke is.

Jó tudni
A VIII. Kassa-Miskolc Ultramarathonról további információkat a www.maratonclubmiskolc.hu oldalon közölnek.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, mit kell tudni a tavaszi szünidei gyermekétkeztetésről
Miskolc
A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja.
Kicsiket és nagyokat is vár Egészségnapjára a miskolci önkormányzat
MiskolcÉletmódEgészség
Szűrőbuszok veszik birtokba pénteken a Szent István teret.
Képgaléria
Városi Keresztút bűneink bocsánatáért
MiskolcEgyház
Vasárnap ismét megrendezik a Városi Keresztutat, amely 15 órakor a Szent Anna templomtól indul.
A doni hősök előtt tisztelegtek
Miskolc
Kedden munkalátogatásra Miskolcra érkezett a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség országos elnöke, az alkalomból megkoszorúzták a Szemere-kertben található kopjafát.