Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 22461 - 22480 | ÖSSZESEN: 43645 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni - jelentette be a cég.
Cikk
A napokban jelentették be a szervezők, hogy 2020-hoz és 2021-hez hasonlóan idén sem jár majd a Mikulásvonat és nem nyitja ki kapuit a Lillafüredi Mesebirodalom. Az utóbbi két évben a pandémia, idén pedig a gazdasági válság miatt marad el a népszerű adventi rendezvény. 
Cikk
Abban mindenki egyetért, hogy a Honfoglalás parkja a városrész „szíve és tüdeje”, amivel érdemes lenne kezdeni valamit. Viszont az önkormányzatnak nem az a célja, hogy ráerőltessék az emberekre az elképzeléseiket, ezért inkább megkérdezik a környéken élőket, szerintük hogyan válhatna méltó városközponttá a terület. A „Miskolc érted fejlődik” felütésű közösségi tervezési folyamat szombaton a Berekaljára ért.
Cikk
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. A nap 24 óra helyett 25 órából áll majd, s így ez az év leghosszabb napja.
Cikk
A Magyar Posta pénteken bejelentette, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében. Miskolcon kilenc postahivatalt érint az intézkedés. 
Cikk
Október utolsó péntekjén újra megrendezték az Erőművek Éjszakáját. A programhoz Miskolci Hőszolgáltató is csatlakozott. A MIHŐ három telephelyén közel százötvenen tekinthettek be a kulisszák mögé.
Cikk
A miskolci Herman Ottó Gimnázium egy rendkívül látványos fotóval hívja fel a figyelmet arra, hogy mi az oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája. 
Cikk
Reggelenként Britz néninél kezdtem a szomszédolást. Törékeny, madárcsontú, sötét kendős néni volt. Számomra ő jelentette a nagyit, mert szüleim felmenői, rokonsága nem élte túl a világégést. Szántó István jegyzete. 
Cikk
Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese üdvözölte a kormány Székesfehérvárnak nyújtott támogatását.

Miskolci Napló 2022.10.29.

Miskolc Napló
Cikk
A Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat Demeter-nap alkalmából koszorúzott a Bulgárföldön.
Cikk
Halloween-i örömfutást szervezett az önkormányzat sport csoportja a Népkerti futókörön péntek délelőtt. 
Cikk
Már nem sokkal reggel kilenc után megérkeztek az első vendégek pénteken újranyitott Miskolctapolca Barlangfürdőbe.
Cikk
A Sajó úti katonatemetőben tartottak megemlékezést péntek délelőtt. Halottak napja alkalmából idén is lerótták tiszteletüket a városvezetők és civil szervezetek képviselői az I. világháború idején pusztító kolerajárványban elhunyt katonák előtt. 
Cikk
Az Idősek Hónapja záró rendezvényére került sor pénteken Miskolcon a Szépkorúak Háza Idősek Otthonában, ahol kísérőrendezvényként a „Babák a múltból” kiállítás megnyitójára is sor került.
Cikk
Bérletek vásárlása esetén, átlagosan 2610 forinttal változik az ár. A pontos jegyárakról a Barlangfürdő weboldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
Cikk
A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) a hazai tehetséggondozás aktív szereplőjeként a Nemzeti Tehetség Program keretében folytatott tevékenységeiről, valamint az európai tehetséggondozás aktuális híreiről tartott sajtótájékoztatót. Az eseménynek a civil szervezet székhelye, a Tehetségház adott otthont.
Cikk
A MIHŐ különleges programmal és ajándékokkal készült a Mesevár Óvoda csemetéinek az Erőművek Éjszakája alkalmából. 
Cikk
Minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség megelőzésére, a szűrővizsgálatok fontosságára.
Cikk
Miskolcon az Avalon Park évek óta rendez Halloween alkalmából tematikus napokat. A Miskolc Televízió Híradójának a tökfaragás mellett az arcfestés fortélyait is bemutatták.