Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 25041 - 25060 | ÖSSZESEN: 43758 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A színes növényekkel díszített szerkezeteket május második felében helyezik ki a sétálóutcára.
Cikk
Virágokat ültetnek, nyírják a füvet, zászlókat helyeznek ki a főutak mentén, és a szökőkutakat is elindítják a május 11-ei városnapra Miskolcon.
Cikk
Teljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban, amely Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron.
Cikk
Miskolc is csatlakozott a tavaly először megrendezett Futókörök Napjához. Az idén május 21-én tartott országos aktív programhoz újdonsült pályájával, a népkerti futókörrel kapcsolódik a város.
Cikk
Négy év után újra Miskolcon jár a Hangszert a Kézbe kiállítás, aminek most is hatalmas a sikere az iskolások körében.
Cikk
A sporteseményre összesen az ország 47 településéről érkeztek bringások. 
Cikk
Az ellenzéki párt szerint a kormánynak kötelessége, hogy a közalkalmazottak bérében a lehető leghamarabb kompenzálja az egyre gyorsuló infláció hatásait.
Cikk
Az idei felvételi eljárás eddigi és jövőbeni fejleményeiről tartott sajtóreggelit a Miskolci Egyetem rektora. A háttérbeszélgetésen Horváth Zita kitért az egyes karokkal és szakirányokkal kapcsolatos intézményi tapasztalatokra is.
Cikk
Több szempontból is különleges Dibo önkiszolgáló autómosó nyílt a Szentpéteri kapuban. (x)
Cikk
Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – írta meg az Index a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva kedden.
Cikk
Közel tizennégy millió forint kárt okoztak azok a férfiak, akik egy bükkábrányi telephelyről kábeleket loptak. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a tolvajokat.
Cikk
Alexandru Halauca, a Román Jégkorong Szövetség elnöke bejelentette: sürgősen összehívja a szervezet ügyvezető testületét, hogy vizsgálja meg azokat a felvételeket, amelyek szerint a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt vasárnap a ljubljanai divízió I/A világbajnokság zárónapján, a két csapat mérkőzését követően.
Cikk
Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Cikk
Minden idők legerősebb mezőnyével rendezik meg szerdától vasárnapig a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelyen Giro d'Italia-győztes bringás is részt vesz, és a legjobb sprinterek közül többen rajthoz állnak.
Cikk
Minden évben Miskolc város napján, május 11-én hozzák működésbe a megyeszékhely szökőkútjait - idén sem lesz ez másként.
Cikk
Mintegy 32 millió forint értékben találtak cigarettát egy gumicsónakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Cikk
Egy cikkben összegyűjtöttük, mi mindennel ünnepel Miskolc a város napján - pontosabban az immár város hetévé bővült programkavalkádon.
Cikk
A párt korábbi alelnöke ezt közösségi oldalán jelentette be kedd reggel.
Cikk
A gázolás az Andrássyn történt hétfő este.
Cikk
A Diósgyőr hazai pályán legyőzte a Soroksárt a labdarúgó NB II 36. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, így két körrel a vége előtt három pont a hátránya a Kecskeméttel szemben, amely a feljutást érő második helyen áll.