Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 41381 - 41400 | ÖSSZESEN: 43196 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A szökőkút melletti sétányon, oldalanként 5-5 db előnevelt nagyobb méretű platánfát ültettek el a Népkerti Asztaltársaság tagjai, illetve a faültetési programot támogató vállalkozók pénteken. A parkba korábban már nyolc lámpa került.
Cikk
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a péntek délelőtti küldöttközgyűlésen elárulta, már döntöttek arról, hogy hazánkban is bevezetik a videóbírót, de kell még egy kis gyakorlás, mielőtt élesben is használni fogják.
Cikk
A törvényszékek elnökei évente egy alkalommal tájékoztatják az Országos Bíróság Hivatal elnökét és az összbírói értekezletet a bíróság előző évi működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről.
Cikk
Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye címerei címmel nyílt kiállítás pénteken a Bárczay kúriában. Somorjai Lehel történész köszöntőjében kiemelte: ez az ünnep csak a miénk, és ezért örüljünk, de emlékezzünk is meg azokról az emberekről, akik miatt május 11-e Miskolc város ünnepe lehet.
Cikk
Régi képeslapokból nyílt kiállítás a megyei könyvtárban Miskolc törvényhatósági jogú várossá nyilvánításának 110. évfordulója alkalmából.
Cikk
A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki barátnőjét több száz méteren keresztül a hajánál fogva húzta végig az utcán.
Cikk
Nagy László, a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázója megerősítette nyári visszavonulását pénteken.
Cikk
Kamion gázolt el egy férfit, aki a leállósávban éppen kereket cserélt Hajdúdorog közelében, az M3-as autópálya 211-es kilométernél péntek kora reggel – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Cikk
Máshol folytatja pályafutását Vay Ádám, aki októberben érkezett Miskolcra, majd remek teljesítményével a Tipsport Liga alapszakaszának legjobb mutatóival rendelkező hálóőre lett.
Cikk
A Miskolci polgár ünnepe címmel nyílt kiállítás a polgármesteri hivatal aulájában csütörtökön. A Herman Ottó Múzeum tárlata május 20-áig látogatható.
Cikk
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci férfi megtalálásához.
Cikk
Sokoldalú lokálpatrióta művész kiállítása nyílt a Miskolci Galériában. Máger Ágnest így jellemezte Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere köszöntő beszédében, csütörtökön. Mint mondta, miskolcinak nemcsak születni lehet, hanem azzá válni.
Cikk
Az országban egyedülálló, 2018 szeptemberében elindított Miskolci Olimpiai Reménységek Program (MORP) két új tagját mutatta be a város polgármestere, Kriza Ákos és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke csütörtökön, a Városházán megtartott sajtótájékoztatón.
Cikk
Új autók érkeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházhoz, köztük egy korszerűen felszerelt esetkocsi is. Idén még további két új jármű érkezik. Április óta a telephelyen és a tagkórházak között a betegszállítást saját hatáskörben, 9 gépjárművel végzik. Évente mintegy százezer fekvő, és csaknem hárommillió járóbeteget látnak el.
Cikk
Május 11-e Miskolc Város Napja mellett a Közlekedési Kultúra Napja is. A Közlekedési Kultúra Napját azzal céllal hoztak létre, hogy népszerűsítsék a biztonságos- és környezettudatos közlekedési magatartásformákat, illetve a toleráns, partnerségen alapuló, egymásra és önmagára odafigyelő közlekedési kultúrát. A Város Napja, és a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából május 11-én az MVK Zrt. két nosztalgia járatát közlekedteti: az Ikarus 620-as autóbuszt és a bécsi villamost, valamint egy rövid városnézésre is indulhatunk Kupcsik Sarolta idegenvezetésével.
Cikk
A Nagyavas, Rácz sor 370-es pincéjén csütörtök délutántól már tábla emlékezteti a miskolciakat a polgári értékekre. A Polgármester pincéjének falán avattak táblát, Halmay Béla egykori polgármester emléke előtt tisztelegve.
Cikk
Több mint 20 borász nevezte be, 39 mintáját a 2019-es Miskolc Város Bora megmérettetésre. Miskolc Város Napjához kapcsolódóan évről-évre kiválasztják három kategória legjobbjait, melyek két éven keresztül képviselhetik városunkat. Csütörtökön délelőtt elkezdődött a bormustra.
Cikk
A programsorozat célja a családtagok közti digitális szakadék csökkentése. Szerda délután az érdeklődők megnézhettek egy filmet, mely a fiatal generáció digitális tartalomfogyasztásával foglalkozik, majd egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt, a Tudomány és Technika Házában.
Cikk
Zárva tart május 13-tól 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át.
Cikk
Május 15 - 16 - án huszonegyedik alkalommal rendezzük meg a Klíma és Fűtéstechnikai Kiállítást és Vásárt a Gázcentrum területén. (x)
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.