Kultúra

Taroltak a magyar filmek az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecyban - adta hírül az MTI.

„Apának lenni a lehető legjobb dolog”
Amennyire természetes, hogy megünnepeljük évente az édesanyákat, annyira újszerű az, hogy az apáknak is van egy napja, hogy senki el ne felejtse, nem csak rájuk lehet számítani, hanem ők is számítanak.

Remek programok a második Miskolci Hangszínhely Fesztiválon
Koncertek, workshopok, performanszok és tárlatvezetés szerepelnek a II. Hangszínhely Fesztivál második és harmadik napján.

Grillezéssel indult a Csengey-kerti parti
Birtokba vették a város legújabb kulturális és rendezvényterét a miskolciak.

„Nem tudtam élni azzal az örökséggel, hogy minden klasszikus Edda-dalt én írtam” – Slamovits István 70 éves
A magyar rocktörténelem egyik legfontosabb zeneszerző-gitárosa június 12-én volt 70 éves - számolt be hétfőn a HVG. Mint emlékeztetnek, Slamovits nevéhez kötődik a Kölyköd voltam, a Hűtlen vagy az Edda Blues is.

Fiatal tehetségeké volt a színpad a Vigadóban
A Népkerti Vigadóban léptek fel a Premier Művészeti Iskola diákjai vasárnap.

Takács Zsuzsa és Takáts József kapta az idei Szinva Irodalmi Díjat
Vasárnap az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság székházában adták át a Szinva Irodalmi Díjat. Szépíró kategóriában a zsűri Takács Zsuzsának, míg szakíró kategóriában Takáts Józsefnek ítélte idén az elismerést.

Truváj és Trécs: Kamu lett, maradhat?
Szezonzáró előadásához érkezik a Truváj és Trécs. A Művészetek Háza Kávézó színházi klubja ismét valami különlegessel várja az érdeklődőket, amelyet Fandl Ferenc, Harsányi Attila és Rudolf Szonja vezet majd elő. Az előadás címe: Kamu lett, maradhat?

Füles Mackóval, Lolkával és Bolkával, na meg a könyvhéttel telt a II. Lengyel Kulturális Műhelynap
Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata is csatlakozott a Lengyel Nyár 2023 - Találkozások a lengyel kultúrával elnevezésű országos rendezvénysorozathoz. Ennek keretében szombaton immár második alkalommal tartották meg a Lengyel Kulturális Műhelynapot.

A művészet összeköt – a titokzatos vörös címmel nyílt kiállítás a Csodamalom Bábszínházban
A Csodamalom Bábszínház ad otthont két amatőr festőművésznő, Ignácz Dóra Erika és Tardi-Szabó Szilvia kiállításának.

Minden az enyém - egy legendás kor fotóiból nyílt kiállítás
A polgármesteri hivatal épületében berendezett tárlat nyolcvanhat képben mutatja be, milyen is volt a beatkorszak.

Akiktől kaptuk a farmernadrágot és a békéhez való jogunkat
„Volt egyszer sok fesztivál” címmel tartottak konferenciát pénteken a városházán.

Miskolci és vármegyei szerzők művei a könyvhéten - dedikálások változással
Az eső sem tántorította el az érdeklődőket a könyvektől. Több pavilonnál dedikálást is tartottak.

Születésnapi fesztiválra készül a húsz éves miskolci Esztenás táncház
Az Esztenás táncház a mai napig a régió egyetlen olyan táncházi közössége, amely két évtizede megállás nélkül kétheti, havi rendszerességgel várja a különböző generációk tagjait.

Avasi pincészetbe látogattak a miskolci turisztikai szakemberek
Az Avason található Gonda Pincészetben tett látogatással folytatódott a MIDMAR Kft. Vendégségben itthon című szakmai tanulmányút sorozata.

A külcsín döntött – díjazták az év legszebb köteteit
A belbecs helyett ezúttal a külcsín alapján ítéltettek meg a vármegye kiadványai.

120 éves a Népkerti Vigadó
A jubileum alkalmából szerdán este a Népkert és a Vigadó emlékeit felidéző estet rendeztek a patinás épületben.

Világcsúcsot állított fel Nádaski Attila Elvis-dalok szakadatlan éneklésével
Magyar és világrekordot állított fel Nádaski Attila, Elvis imitátor a Miskolci Egyetemen múlt héten, megdöntve az addigi rekordot, a negyvenhárom óra tizenegy perc tizenegy másodpercet. „Miskolci Elvis” negyvenkilenc óra huszonkilenc percen keresztül csak Presley-számokat énekelt. Ahhoz azonban, hogy Guiness-rekordként is elkönyveljék teljesítményét még a londoni bizottság bírálata is szükséges.

Díjat kapott a cigándi Bodrogközi Múzeumporta
Idén Az Év Múzeuma elismerést a "nagy múzeumok" kategóriájában a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a "kis múzeumok" kategóriájában a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum nyerte el - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.