Ugrás a tartalomra

Miskolc rendőrkapitánya elismerést adott át a bátor buszsofőrnek

Létrehozva
A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. munkatársa, Kiss Károly Zsolt szolgálatteljesítés közben megakadályozta, hogy egy idős asszonyt kiraboljon egy 27 éves helyi férfi.
Kép
Forrás: police.hu

Bogyay Ferenc, Miskolc rendőrkapitánya hétfő délelőtt irodájában fogadta, és elismerésben részesítette Kiss Károly Zsoltot, a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. munkatársát.

A hős buszsofőr június 5-én szolgálatteljesítése során egy idős asszony védelmére kelt, akit egy 27 éves fiatalember próbált meg kirabolni az utcán Miskolcon. A hölgy nem sérült meg, a rendőrök pedig azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetőjét, akinek a bíróság június 14-én elrendelte letartóztatását.


Mint arról korábban beszámoltunk, rablást akadályozott meg egy miskolci buszsofőr, aki éppen az egyik 21-os járatot vezette múlt pénteken, amikor az Újgyőri piacnál arra lett figyelmes, hogy egy idős, bottal járó asszonyt rángatnak és a táskáját próbálják elvenni. A buszvezető azonnal lassított, majd kiszállt és elkergette az elkövetőt. A rablónak nem volt szerencséje, a sofőr ugyanis korábban Irakban szolgált. Az esetet rögzítették az MVK autóbuszának fedélzeti kamerái – ilyen eszközök ma már minden villamoson és buszon találhatók.

Az MVK nemrégiben emlékplakett-tel és pénzjutalommal is elismerte sofőrjét a bátor kiállásért.

Kiss Károly Zsoltról a nemzetközi sajtó is megemlékezett, egy cikkben össze is szedtük, a világsajtóban miként írtak a miskolci buszsofőrről.

Ez is érdekelhet

Végre megújulnak a miskolctapolcai rendelők
MiskolcEgészség
Az előző városvezetés által az elmúlt években elhanyagolt, így életveszélyessé vált miskolctapolcai rendelőintézet felújítása, sőt kibővítése hamarosan elkezdődhet.
Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.