Ugrás a tartalomra

Már le is szerelték az aggályosnak tartott kamerákat, térmikrofonokat

Létrehozva
Szakemberekkel szereltette le a miskolci polgármesteri hivatal csütörtökön az aggályosnak tartott kamerákat, térmikrofonokat a közgyűlési teremben. A pénteki ülést így biztonsággal és zavartalanul meg tudják tartani – hangsúlyozta a város jegyzője.

Ignácz Dávid érdeklődésünkre elmondta, egy komoly technológiát építettek ki az elmúlt években a közgyűlések lefolytatására. Ezen keresztül „jelentkeznek” be az önkormányzati képviselők a napirendi pontok megvitatása előtt, ezen keresztül adják le szavazataikat. De ezen rendszerhez tartoznak azok a kamerák is, amiken keresztül online követhetjük a közgyűlési munkát.

Ezzel párhuzamosan azonban működött egy olyan kamera és mikrofon-rendszer is, amik nem részei a közvetítő rendszernek. Mindez egy bejárás alkalmával derült ki. A jegyző – aki egyben a polgármesteri hivatal vezetője is – csütörtökön megerősítette ezt érdeklődésünkre. Kiemelte, a biztonság és a közgyűlések zavartalansága a legfontosabb, ezért intézkedtek gyorsan. Pénteken ugyanis – több hónapos kihagyást követően – újra összeül a grémium.

Megtudtuk, hogy a két rendszer egymástól függetlenül működött. Szakemberek segítségére volt szükség, hogy az aggályos kamerát és térmikrofonokat kiiktassák. A fő rendszer pénteken így továbbra is működőképes lesz.

Kép
Fotó: Beregi László

Mint ismert, az aggályos eszközök felszerelésekor, de a tavalyi átadás-átvételkor sem tájékoztatták az új városvezetést.

Az ügyet kivizsgálták, és kiderült: Kriza Ákos kérésére Alakszai Zoltán akkori kabinetvezető engedélyével 2016 augusztusában több mint 3,7 millió forint értékben vásároltak a közgyűlési terembe egy robotkamerát, két térmikrofont és a hozzájuk tartozó vezérlőegységet.

A kamera és a mikrofonok olyan jó minőségű eszközök voltak, amelyek segítségével a teremben zajló minden beszélgetés és történés rögzíthető volt. Mivel a rendszer független a közgyűlés üléseit közvetítő rendszertől, így a kikapcsolt mikrofonok és kamerák esetén is rögzíthetett mindent. Tehát a teremben helyet foglaló képviselők, hivatali dolgozók, cégvezetők, sajtómunkatársak, érdeklődők beszélgetéseit, mozdulatait is rögzíthette a rendszer. Akár a nem nyilvánosságnak szánt, magánjellegű beszélgetéseket is.

Kép

Ugyanez igaz a zárt ülésekre is, hiszen a közvetítő rendszer a zárt ülésen lekapcsol, de a felfedezett kamera és mikrofonok ezt automatikusan nem tették meg.

Ugyanakkor azt sem lehet tudni, hogy a közgyűlési teremben tartott egyéb rendezvények (konferenciák, egyeztetések, fórumok) esetében működött-e ez a rendszer – olvasható a polgármesteri hivatal szerdán kiadott közleményében. A vezérlő egységben nem tárolták el a felvételeket, azokat külső és ismeretlen tárhelyre menthették el.

Mivel a robotkamera és a térmikrofonok működése aggályos, ezért a jelenlegi városvezetés azok leszerelésére adott utasítást, bár ez is plusz költséget jelent.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Szekeresné Kiss Edit, a rendvédelmi technikum oktatója
MiskolcOktatás
Szekeresné Kiss Edit a Miskolci Rendvédelmi Technikum informatikai szakterületének tanára, életének 59. évében 2026. április 8-án elhunyt.
Több mint ezer szavazatszámláló tett esküt
Miskolc
Magyarország Alaptörvényéhez hűek lesznek, a jogszabályokat betartják és másokkal is betartatják.
Képgaléria
Strandröplabda pálya átadó a DVTK soprtligetben
Gazdagodott a DVTK Sportligete
MiskolcSport
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
Forgalmi változás a Corvin utcán - frissítve
MiskolcBaleset
A Corvin utcán történt közúti baleset miatt rendőri intézkedés lépett érvénybe.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.