Ugrás a tartalomra

Már épül a Szeleta Park

Létrehozva
A Bükk kapujában az elmúlt napokban kezdődött meg a munka, szerdán pedig ünnepélyes körülmények között az alapkövet is elhelyezik. 
Kép
Forrás: narmer.hu

Munkagépek jelentek meg az elmúlt héten a korábbi Herman Ottó Emlékpark területén, ott ahová a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Szeleta Park nevű, a Bükki Nemzeti Park élővilágát és a terület történeti emlékeit bemutató különleges látogatóközpontot tervezi. A különböző Facebook-os fórumokban a hozzászólók már tudni vélik: néhány, a majdani épület útjában álló fát is kivágtak a területen, a földmunkákat pedig bárki megtekintheti, aki a Csanyikban vagy a környékén jár. 

A beruházás megkezdését régóta várta már Miskolc közönsége, a munkálatok azonban nem a BNPI hibájából csúsztak eddig: az történt, hogy az építőanyagok árának és az építőipari szakipari munkák tarifájának folyamatos emelkedése miatt egyszerűen nem volt elegendő a munkálatokra az az 1.4 milliárd forint, amit korábban a beruházásra elnyertek. 

A közbeszerzésen nyertes cég, a miskolci FK-Raszter Zrt. 1,9 milliárd forintért vállalta a Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezését. Az építőipari vállalkozással tavaly áprilisban között szerződést a BNPI.

A helyzet a nyáron oldódott meg: ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kormány több mint nyolcszázmillió forint pluszforrást biztosít ugyanis a beruházásra. A Szeleta Park így 2.2 milliárd forintnál is nagyobb forrásból épülhet meg. 
A témával kapcsolatos korábbi cikkeinket itt, itt és itt olvashatja el. 

A látogatóközpont alapkövét tehát november harmadikán, szerdán helyezik el a területen, az eseményről természetesen tudósítunk, további részleteket tehát holnap olvashatnak a témával kapcsolatban. Aki addig is látványterveket nézegetne az új létesítményről, erre tessék

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.