Ugrás a tartalomra

A zöld átállásról egyeztettek

Létrehozva
A Szociális Demokráciáért Intézet (SZDI) kerekasztal beszélgetéssorozatának első témája: zöld fordulat. Több nagyvárosban megrendezik az eseményt, kikérik az ott lakók véleményét. Pénteken Miskolcon tartottak fórumot.
Kép
fotók: Horváth Csongor

A zöld szín jelentése ma a közéletben: környezettudatos szemlélet. Nem csak tudományos tény, hogy a bolygónk tűréshatárát feszegeti az emberiség, de mára szerencsére trenddé is vált a fenntarthatóság. Olyan dolog, amit klímacsúcsokon vitatnak meg a világ vezetői, nagy vállaltok milliárdos kutatásainak témája, de már a hétköznapi életünkben is jelen van - gondoljunk csak a hibrid hajtású autókra, vagy a szelektív konténerekre. Mindez azonban a kezdet, a zöld fordulat közel sem 180 fokos.

- Az SZDI szakemberekkel konzultál a zöldebb, ezáltal egészségesebb környezet megteremtésének lehetőségeiről – mondta a pénteki kerekasztal beszélgetés kapcsán Varga László országgyűlési képviselő, aki szerint Miskolc számára igen fontos lenne a zöld fordulat. – Azt gondolom, azok a városok, akik eredményt tudnak elérni az energetika terén vagy a városüzemeltetés zöldebbé tételében, nem csak a kiadásaikat csökkenthetik, hanem egészségesebb környezetet is biztosítanak a lakóiknak.

Kép

Az országgyűlési képviselő szerint a Sajó-völgyet érintő légszennyezettség is azok közé a problémák közé sorolható, amit meg kell oldani a következő években.

A december 10-i beszélgetésen részt vett Harangozó Gábor az SZDI programigazgatója is. A fórumon kiemelték: fontos, hogy ne elszenvedői legyünk egy folyamatnak, hanem irányítsuk azt.

Gurmai Zita az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (FEPS) alelnöke, az MSZP Országos Elnökségének tagja videó üzenetben közvetítette gondolatit a kerekasztal beszélgetés résztvevőinek.

Kép

- Zöld fordulatot csak akkor érhetünk el sikeresen, ha párbeszédet kezdeményezünk a szakszervezetekkel és a civil szervezetekkel. A gazdaság zöldítése és a széndioxid-kibocsátás csökkentése napjaink első számú társadalompolitikai kihívása. A klímavédelem és –alkalmazkodás dönti el, hogy élhető lesz-e ez az ország gyermekeink és unokáink számára. AZ MSZP ezért teljes mellszélességgel támogatja a zöld átállást – fogalmazott Gurmai Zita.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.