Ugrás a tartalomra

Újabb álhírek a Búza téri piacról – Miskolc jogi útra tereli az ügyet

Létrehozva
Nem történt rendkívüli bérleti díj emelés a Búza téri piacon, így Miskolc önkormányzata visszautasítja azt a vádat, miszerint – a Miskolc Piac Zrt. kisebbségi tulajdonosaként – igent mondott volna egy ilyen jellegű előterjesztésre – írja szerdai közleményében a polgármesteri hivatal. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos 2021-es felvételei

Tette ezt azt követően, hogy a megyei napilap a napokban címlapon hozott egy hírt, mely szerint emelték a bérleti és üzemeltetési díjakat a Búza téren.

A polgármesteri hivatal kampányidei hangulatkeltésnek nevezte az Észak és a BOON írását, amely szerintük hemzseg a valótlan állításoktól. Éppen ezért – folytatják – az önkormányzat megteszi a szükséges jogi lépéseket az adott médiummal szemben, mint ahogy azt az elmúlt időszakban más alkalommal is megtette, sikerrel.

- Az elmúlt hetekben kiemelt politikai figyelem irányult a Búza téri piacra, több álhír, pletyka is szárnyra kapott, amelyek közül egy sem bizonyult igaznak. Csakúgy, mint a megjelent cikk tartalma. Ugyanis nem bérleti díj emelés történt a Búza téri piacon, hanem a bérlők és a Miskolci Piac Zrt. között már évek óta fennálló és szerződésben foglalt, infláció mértékének automatikus érvényesítése – írják.

Mint a hivatal fogalmaz, a bérleti díj korrekciója a KSH által közölt inflációnak megfelelően vált szükségessé és ez eddig minden korábbi esztendőben is megtörtént (így tehát idén is). - Az infláció mértéke 2021-ben 5,1 százalékos volt, ezért a 2022-ben ennyivel változtak a díjak. Ez az éves korrekció azonban minden bérleti szerződésben rögzített, így nem érte váratlanul a kereskedőket. Ezek ismeretében mindenki számára világos, hogy nem került sor olyan rendkívüli díjemelésre, amely igényelte volna Miskolc önkormányzatának, vagy akár a Miskolc Piac Zrt.-nek külön hozzájárulását, döntését – tette hozzá.

Kép

Miskolc vezetése végül arra kért mindenkit, hogy „kicsinyes politikai haszonszerzés miatt ne keltsenek álhíreket, sem a Búza téri piaccal, sem Miskolccal kapcsolatban."

Az Észak egyébként februárban írt legutóbb a Búza térről, pontosabban a város éléskamrájának számító piacról. Akkor éppen attól félt, hogy az őstermelői piac megszűnik (március 9-ét írunk és az őstermelői piac nem szűnt meg). Akkor az újság „félelmeire” lapunk hasábjain Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója mondta el újra a piac reorganizációjának lépéseit (amiről egyébként itt, itt  és itt is írtunk).

Szopkó Tibor alpolgármester is erre úgy reagált: Miskolc önkormányzata elkötelezett a piac változatlan működtetésével kapcsolatban, melynek része az őstermelői piac is. - Határozottan visszautasítjuk a politikai hangulatkeltést, a témával kapcsolatban szárnyra kapott rémhíreket. Mivel ezeknek semmi valóságalapjuk nincsen, csak a politikai haszonszerzés motiválhatja azokat, akik kitalálják és terjesztik ezeket a hazugságokat. Ennél többet érdemelnek az őstermelők, a Búza téri piac és az ott vásárló miskolciak is – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.