Ugrás a tartalomra

Részvételi költségvetés: 175 variáció 3 témára

Létrehozva
Július 31-én lezárult a részvételi költségvetés ötletgyűjtő fázisa. A miskolciak 175 elképzelést regisztráltak be a 3 meghirdetett kategóriában. Most a Polgármesteri Hivatal szakosztályai elvégzik a megvalósíthatósági előszűrést, ezt követően összeül a Részvételi Tanács, hogy meghatározzák azt a 45 ötletet, amikre szeptember 1-től lehet szavazni.

A beküldött ötletek mentén izgalmas látni, hogy a miskolciak hogyan gazdálkodnának azzal a 15 – kategóriánként 5 – millió forinttal, amelyet az önkormányzat a részvételi költségvetés jegyében elkülönített a büdzséjéből.

Az azonnal látszik, hogy a lehetőség megmozgatta a városlakókat, hiszen az ötletbeküldés 1 hónapig tartó szakasza alatt 175 elképzelés érkezett be a https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes oldalon, vagy a részvételi pontok valamelyikén keresztül.

Kép

Az önkormányzat civil részvételi referense, Kovács Kamilla rögtön hozzáfűzte, hogy ez egy nagyon jó szám, hiszen egy új módszerről van szó, aminek a kereteit még mindenki teszteli, ízlelgeti. Az optimista előbecslések mintegy 100 ötletre számítottak. Azonban a határidő közeledtével, az utolsó napokban számos terv érkezett be.

Három kategóriában lehetett ötletet benyújtani: Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc és Közös tereink. Kiderült, hogy a legtöbben a környezetre és a közösségi élet helyszíneire használnák fel a részvételi költségvetés összegeit.

Kép
Kitelepüléseken is segítettek az állampolgároknak ötleteik benyújtásában; Fotó: Mocsári László

Talán a nyár és a kánikula is közrejátszott abban, hogy többen a betonkatlan hőségét csökkentenék különböző kreatív módokon. Ugyanakkor népszerűek voltak a játszóterek köré épülő törekvések és a kerékpározásról is sokan gondolkodtak – sorolta a referens.

A miskolciak bölcsen álltak a lehetőséghez. „Az ötletek döntő többsége tartalmukat és költségigényüket tekintve is tudatos volt” – fűzte hozzá Kovács Kamilla. Azonban a panaszjellegű javaslatok sem vesznek kárba, hiszen ezeket eljuttatták a hivatal megfelelő osztályához.

Kép
A Polgármesteri Hivatal dolgozói workshopon készültek fel az ötletek szűrésére; Fotó: Dialóg Egyesület

Folyamatában már elkezdődött az ötletek előszűrése, hiszen az a miskolciaktól nem várható el reálisan, hogy mind a 175-öt alaposan megvizsgálják és felelősségteljesen döntsenek róluk. Ezért a Polgármesteri Hivatal különböző szakosztályai szakmai szemmel átnézik őket, elsősorban a megvalósíthatóságra koncentrálva.

Amik megfelelnek a követelményeknek, azok a Részvételi Tanács elé kerülnek. Az átlag miskolciakból álló testület végzi el a végső szűrést, hogy a végén 45 – kategóriánként 15 – ötletre szavazhassanak az állampolgárok. Tekintettel arra, hogy ilyen sok elgondolás érkezett be és idő kell az átnézésükre, a voksolás kezdete szeptember 1-re tolódott ki.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Terülj, terülj… közös vacsora Miskolctapolcán. Fotó: Rogosz Péter
Együtt vacsoráztak a miskolciak Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terített asztalok, házikoszt, fagylalt, zene és csillagles várta szerda este a miskolciakat Miskolctapolcán. A Terülj, terülj… program igazi közösségi estévé alakította a Pazár István sétányt.
A 26-os felújítása madártávlatból
Lezárások és felújítások Miskolcon: a Szeles utcán és az Avas főútján is változik a közlekedés
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 13-án, csütörtökön.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.