Ugrás a tartalomra

Legyen a Bükk hazánk legszebb erdeje!

Létrehozva
A játékos megmérettetésen az Északerdő Zrt. nyolc helyszínére lehet voksolni. 

Közösségi oldalán meghirdetett szavazáson keresi Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét az Agrárminisztérium. A felhívás szerint a huszonkét héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt, amelyen ajándékcsomagokat nyerhetnek.

Szavazni itt a Facebook oldalon tud a kiemelt posztok képeire, az Északerdő helyszínei ezen a linken érhetőek el. 

A sorozat július elején ér véget. Aki a szavazást #Agrárminisztérium hashtaggel és a helyszín megnevezésével osztja meg, nyereménysorsoláson vesz részt.ű

(Címlapképünkön az Északerdő egyik résztvevő helyszíne, a Zsófia-kilátó. Fotó: Horváth Csongor)
 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.