A vakvezető kutyák világnapja alkalmából az Első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány a Fressnapf közreműködésével jótékonysági gyűjtési akciót és kutyabemutatót szervezetett szombaton a vakvezető kutyák képzésének támogatására a Szentpéteri kapui hipermarketben. A program során az arra járó érdeklődők kipróbálhatták, hogy milyen lefedett szemmel vakvezető kutyával közlekedni, és találkozhattak a legjobb vakvezetőkkel is. Emellett látássérült önkéntesek mutatták be a Braille-írást. Az adományozók a bolt bejáratánál adhatták le adományaikat: elsősorban száraztápot, jutifalatokat, rágókákat, Labrador méretes pórázokat.
A vakvezető kutyák képzését támogatták
Létrehozva
Változatos programot szervezett szombatra az első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya iskola a Szentpéteri kapuban található hipermarketben. A rendezvény célja a vakvezető kutyák képzésének támogatása volt.
Ez is érdekelhet
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.