Ugrás a tartalomra

Medveveszélyre figyelmeztet a városvezetés

Létrehozva
Miskolc peremkerületeiben élők, de különösen a perecesiek legyenek óvatosak a napokban, a lakott területre betévedő nagyragadozókkal szemben.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Bükki Nemzeti Park

Bejárta a hír a közösségi médiát szeptember közepén, hogy Perecesen, az Erdő soron az egyik lakó házának ajtaját egy barnamedve kapargatta az éj leple alatt, amiről a helyi közösségi csoportban posztolt. Az esetről portálunk az elsők között számolt be

Egy kommentelő írta a „Perecesi (Miskolc) infooldalon”, hogy a rendőrségtől annyi információ jutott el az ott lakókhoz, hogy érdemes este becsukni az ajtót, és a gyerekeket sem árt inkább bent tartani.

Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kollégánknak elmondta, hogy bejelentést követően munkatársai este kivonultak az egyik Taksony utcai házhoz, ahol azonban semmilyen arra utaló jelet nem találtak, hogy az állat ott járt volna.

Tehát a medve jelenlétét hivatalos szerv nem tudta megerősíteni, de Hollósy András, Miskolc alpolgármestere azért óvatosságra inti a lakosságot közösségi oldalán és a Bükki Nemzeti Park szakembereit is megkereste az ügyben. 

Kép
Képünk illusztráció. Fotó: WWF Magyarország

"Egyeztettem a természetvédelmi szakemberekkel, a Bükki Nemzeti Parktól nem kaptunk olyan információt, miszerint Perecesen medvével kapcsolatos észlelés lett volna. A nemzeti park munkatársai nem látták a nagyvad nyomait a szóban forgó környéken, ennek ellenére nem zárható ki, hogy a hír igaz” – nyilatkozta Hollósy András alpolgármester a hirado.hu – nak, aki különösen a zárt kertek lakóit kérte, hogy legyenek óvatosak. 

„Közel vagyunk Felvidékhez, ahol van medveszaporulat, ez az állat naponta akár 50 kilométert is megtesz. Városunkban sok a zártkerti ingatlan, az érett vagy lehullott gyümölcsök pedig csalogatóak lehetnek a vadállatok számára is. Miskolctapolcán a hegy környékén is láttak már medvét” – sorolta az alpolgármester a hirado.hu-nak, aki azt is hangsúlyozta, hogy most a szarvasbőgés időszakában több vadásztársaság van a Bükkben, a medvét pedig kifejezetten riasztják a vadászattal járó erős hanghatások.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jelenlét, megrendülés és szépség Szűz Mária neve napján Diósgyőrben
MiskolcEgyház
Megtartották Diósgyőr legnagyobb szeptemberi vallási és közösségi ünnepét, a Mária-búcsút, amit minden évben Szűz Mária szent neve ünnepéhez kötődően rendeznek meg, a diósgyőri római katolikus templom búcsúja keretében. A ünnepi szentmisét és körmenetet, délután kulturális programok követték.
deak_bill_gyula.jpg
Rossz vér, jó emlékek – Deák Bill Gyula újra Miskolcon
MiskolcSzabadidő
A Deák Bill Blues Band novemberben visszatér Miskolcra: a Rossz vér című országos turnéjuk egyik állomása az Ady Endre Művelődési Ház lesz.
Medencét épített a negyedikre
MiskolcKultúraSzabadidő
A Földszint című, 2026-os magyar–olasz alkotás, Reisz Gábor filmje a Pressburger teremben szeptember 11-én volt látható először. A magyar premier után közönségtalálkozó is volt az alkotók részvételével.
A Zöld Nyíl projektre a legbüszkébb a nyugdíjba vonuló Vargha Tibor
Miskolc
Több mint 40 éves munkaviszony után nyugdíjba vonul Vargha Tibor, aki hosszú ideje meghatározó szakembere a Miskolci Polgármesteri Hivatalnak. Életútinterjú.