Ugrás a tartalomra

Kiemelt és gyakori ellenőrzésekkel a rend fenntartásáért a Csonka soron

Létrehozva
Az illegális beköltözéseket és hulladéklerakást is ellenőrizték a Hideg soron szerda reggel a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai. A rendészeti ellenőrzésen Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos is jelen volt, aki kijelentette: gyakori ellenőrzések lesznek ezen a területen is.
Kép
rendészeti ellenőrzés a Hideg soron. Fotók: Juhász Ákos
A Csonka soron tartottak rendészeti ellenőrzést szerda reggel. Fotó: Juhász Ákos

– A Hideg sorról, illetve a Csonka sorról több lakossági bejelentés is érkezett a Miskolci Önkormányzati Rendészethez, még a nagy hóesés előtt. Az illegális beköltözéseket és hulladéklerakást, valamint a roncsautókat, amivel kapcsolatban a bejelentéseket kaptuk, az évnek több szakaszában ellenőrizni szoktuk – mondta a MIÖR igazgatója. Kovács László Csaba hozzátette: mivel az időjárás ekkorát változott, a körzeti rendészeket is bevonták az ellenőrzésbe, akik kiemelt figyelmet fordítanak az elhagyatottan élőkre is, a segítségre szorulók érdekében pedig megteszik a szükséges lépéseket. 

Kép
rendészeti ellenőrzés a Hideg soron. Fotók: Juhász Ákos
A Miskolci Önkormányzati Rendészet körzeti rendészei vettek részt az akcióban. Fotó: Juhász Ákos

Több lakossági bejelentés érkezett illegális pincefeltörésekről a történelmi Avas területéről - mondta Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos. 

Úgy gondoltuk, hogy a rendészettel közösen átvizsgáljuk ezt a területet és átfogó ellenőrzést hajtunk végre. Bízunk benne, hogy eredménnyel 

– nyilatkozta stábunknak, majd így folytatta: - Megvizsgáljuk, hogy kik laknak ezekben az ingatlanokban, történt-e pincefeltörés, vagy illegális beköltözés. Továbbá, hogy milyen körülmények között tartják az állatokat és vannak-e olyan használaton kívüli autók, amelyeket kivontak a forgalomból. 

Kép
rendészeti ellenőrzés a Hideg soron. Fotók: Juhász Ákos
A MIÖR munkatársai bejárták a Hideg sor környékét. Fotó: Juhász Ákos

Miskolc alpolgármestere azt is megjegyezte: a városrész lényegében néhány száz méterre fekszik a belvárostól. Ezért is, és a beérkezett jelzések miatt is fontos, hogy ezen a területen is rend legyen, amit a továbbiakban is szeretnének fenntartani a kiemelt és gyakori ellenőrzésekkel. 

A sikeres akcióról, amelynek során egy több éve láncra vert kutyát is sikerült megmenteni azonnali intézkedéssel, a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány segítségével, Hollósy András alpolgármester egy videót is közzétett a közösségi oldalán, ami ITT tekinthető meg.

Kép
rendészeti ellenőrzés a Hideg soron. Fotók: Juhász Ákos
A rendészek ellenőrizték az illegális beköltözéseket is. Fotó: Juhász Ákos

Az elmúlt időszakban a MIÖR több rendészeti akciót is végrehajtott Miskolcon, Hollósy András alpolgármester és az adott városrész önkormányzati képviselője részvételével. A helyszínek között szerepelt, ahonnan kollégáink is tudósítottak: az Újgyőri főtér, a Selyemrét, a Centrum és a Diósgyőri városrész.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.