A rendezvény nemcsak a magyar kultúra gazdagsága előtt tisztelgett, hanem egyben megemlékezés is volt Dr. Kriza Ákosról, Miskolc város néhai polgármesteréről, a magyar kultúra elkötelezett támogatójáról.
Az est során Sebestyén Márta, UNESCO Artist for Peace, Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész, valamint Andrejszki Judit Liszt-díjas előadóművész különleges zenei utazásra hívta a hallgatóságot. A „Ritka kertben” című műsor bensőséges hangvételével, a magyar és a Kárpát-medencei zenei hagyományok gazdag világával mély lelki élményt nyújtott a jelenlévőknek.
Az esemény keretében Dr. Kriza Ákosról is megemlékeztek. A tiszteletadás szavait Vukics Ferenc alezredes, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, valamint a Szilaj Csikó társadalmi önszerveződés lapjának főmunkatársa mondta el, felidézve a volt polgármester városépítő munkásságát és a nemzeti értékek iránti elkötelezettségét.
Az est zárásaként a Tényleg zenekar lépett színpadra Orosz Sándor vezetésével, akik muzsikájukkal tovább erősítették az összetartozás és az ünnep élményét. Az esemény Rápóti-Fekete Mónika főszervező munkájával, a Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesület gondozásában valósult meg.
A koncert főtámogatói: Armoniahome Kft., Aba-Szer Fémbútor Kft. Támogatók és segítők: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Dimenzió Borászat, Végállomás Bistro and Wine, VOSZ Női Vállalkozói Szekció Borsodi Csoport, Miskolc Megyei Jogú Város Ellátási Osztálya, Miskolci Kulturális Központ, Miskolc Megyei Jogú Város Kulturális Osztálya.