Ugrás a tartalomra

Hiányosságokra derült fény

Létrehozva
A Felvidék zenei kultúrájából hallhatott ízelítőt a közönség a Miskolci Galériában szerdán, valamint megtudhatta, milyen professzionális módon építik bele az oktatásba a népi hagyományokat.
Kép
Foncsik együttes a Felvidék-házban. Fotó: Mocsári László
Varga Lia, a Foncsik énekegyüttes vezetője. Fotók: Mocsári László

Idei első rendezvényét tartotta meg a Felvidék Ház, még a magyar kultúra napjához kapcsolódva. Mács Ildikó szakmai igazgató úgy fogalmazott, már várták a programot.

– Volt, aki azt mondta, már alig várta, hogy rendezvény legyen, mert december közepe óta nem találkoztunk. Most is, mint mindig, jeles vendégeink vannak, akik a felvidéki hagyományokat őrzik – fogalmazott Mács Ildikó, akinek rádiósként óriási kapcsolatrendszere van.

Először a Foncsik énekegyüttes hét fiatal tagja mutatott be imregi karikázós dalokat két szólamban és juhászdallamokat adtak elő. Vezetőjük Varga Lia elmondta, úgy érzik, fogynak, akik ismerik ezeket az énekeket, így fontosnak tartja, hogy őrizzék hagyományaikat, és főleg a fiatalokkal ismertessék meg.

Megdöbbentő tények

Az esemény nagy részét Farkas József, a füleki Élő Hagyomány Polgári Társulás munkatársának előadása tette ki, amelynek keretében bemutatta a szervezet küldetését és munkáját.

– Közoktatásban csak klasszikus zeneoktatás van, néhány hangszerrel, a gyerekekkel foglalkozó szakembereknek nincs könyvük, tehát kapaszkodójuk ahhoz, hogy mit és hogyan adhatnának át a népi kultúra területén. Ezért kezdtünk el digitalizálni. Ma már rendelkezünk egy csaknem ötszáz darabos népi játékok adatbázissal, népzenei példatárral és olyan anyaggal, aminek témája a szlovákiai magyarság népi tánchagyománya – sorolta az elért eredményeket.

Kép
Foncsik együttes a Felvidék-házban. Fotó: Mocsári László
Sokan érdeklődtek az előadás és a produkció iránt

Az Élő Hagyomány Polgári Társulás valójában a budapesti Hagyományok Háza hálózat fiókintézménye, ami kilenc éve jött létre Füleken, ma pedig már Komáromban van a központja. Három alappillérre épült: gyűjteményezés, tehát a meglévő tudás bedigitalizálása, oktatás, amit harminc évre előre megterveztek, valamint a magyar népi hagyományok népszerűsítése közösségi programszervezéssel. Rendezvényeiken több tízezren vesznek részt és huszonnégy projektet futtatnak egyszerre. Mára már 230 pedagógushallgatót oktattak a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen.

Mivel a kézművesség is elhanyagolt területnek számított Szlovákiában, az elohagyomany.sk honlapjukon adatbázist hoztak létre a kosárfonóknak, gyöngyfűzőknek... Számukra zsűrizéseket is tartanak rendszeresen.

Szeretik a Felvidéket

A szervezet vezérfonala: „A hagyományos népi kultúra sokféleképpen egyforma és egyformán sokféle.”

Sum Anna azért jött el a programra, mert érdekli a Felvidék.

– Sokszor jártam ott, és természetesen a Felvidék Házban is voltam már máskor is. Szeretem, ahogyan tartják és értékelik a magyarságot – mondta.

Kép
Foncsik együttes a Felvidék-házban. Fotó: Mocsári László
A Foncsik énekegyüttes a Felvidék-házban

A közönség soraiban Bodonyi Csaba is felfedezhető volt, akinek Mács Ildikó külön köszönetet mondott a segítségért, ugyanis a Magyar Művészeti Akadémia Miskolci Regionális Munkacsoportja támogatásával jött létre a rendezvény. 
– Személyes indíttatásom is volt eljönni erre a programra, mert anyai őseim gömöriek. Ezentúl azonban kiemelkedő jelentőségű az, hogy a két szervezet célterülete egy és ugyanaz – mondta a munkacsoport vezetője.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.