Ugrás a tartalomra

Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében

Létrehozva
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
Kép
Sajtótájákoztató a Szeder utcán. Fotó: Mocsári László
Sajtótájékoztató a Szeder utcán. Fotók: Mocsári László

Sajtótájékoztatón jelentette be a jelentős útfelújítást a városvezetés április 9-én, csütörtök délután a helyszínen, azaz a Szeder utcán. A rekonstrukciós munkák a TOP Plusz pályázati rendszer keretében valósulnak meg, az eredményes közbeszerzést követően. Továbbá folyamatban van a MIÓVI Szeder Úti Tagóvodájának és megvalósult a mellette álló játszótérnek a felújítása is. A Láditelepi úton pedig csőrekonstrukciót hajtottak végre. 

Tavasszal a teljes útburkolat cseréjével folytatódott 3-as és 26-os út városon átvezető szakaszának teljes felújítása, mintegy 10 kilométeres hosszban. Ezzel párhuzamosan a TOP Plusz pályázati rendszer keretében Miskolc önkormányzata csaknem másfél milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült az Avasi lakótelepet átszelő Szentgyörgy–Klapka–Pattantyús utcák felújítására. Az április elején bejelentett és még ebben a hónapban megkezdődő fejlesztés részeként megújulnak és akadálymentessé válnak az érintett útszakasz buszmegállói, buszöblei és gyalogátkelőhelyei. Továbbá a Pattantyús utca menti gyalogjárdák burkolatát is korszerűsítik. A munkálatok során szükséges közműkiváltások és védelmi beavatkozások is megvalósulnak. A projekt során megújuló útszakasz hossza összesen 2730 méter – tájékoztatta szerkesztőségünknek közleményben a sajtótájékoztatót követően a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 

Átfogó útfelújítás

„Tettünk egy ígéretet a miskolciaknak, amit joggal várnak el tőlünk. Az ígéret úgy szólt, hogy elkezdjük Miskolc újraaszfaltozását. A program elkezdődött, hiszen a 26-os és a 3-as főút miskolci szakaszán már dolgoznak a szakemberek. Rövidesen elkezdenek az Avas ütőerén - a Szentgyörgy-Klapka-Pattantyús utcán - is dolgozni. Mindkét szakaszon előzetesen egyezettünk az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt-vel és egy csőhálózatcsere-programmal indult az aszfaltozási program”- foglalta össze Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. 

Kép
Szeder utca felújítása. Fotó: Mocsári László
A Szeder utca jelenleg meglehetősen rossz állapotban van, de ez hamarosan megváltozik

Elmondta, a Komlóstetőn egy belső útszakaszt szeretnének újraaszfaltozni, nevezetesen a Szeder utcát, ami nagyon rossz állapotban van. 1330 méteren újul meg az 5-6 méter széles útszakasz, amely magában foglalja a csatlakozó szakaszok kiépítését, valamint a csapadékvízelvezető rendszer korszerűsítését is. Emellett bizonyos részeken teljes pályaszerkezet-cserét. Tehát kiépítik a szegélyeket, padkákat és kicserélik a közműfedlapokat, illetve szintre emelik azokat. 

„Minden olyan kiegészítő beavatkozás megtörténik, amely a tartós és biztonságos közlekedést és a kényelmesebb életet szolgálja majd a városrészben” – emelte ki a polgármester, hozzátéve, hogy néhány héten belül megkezdődik a munka és reményeik szerint nyár végén át tudják adni az utcát.

Csőcsere program

„A komlóstetőiek számára ez fontos beruházás lesz, hiszen az útfelújítás mellett az óvoda és a játszótér is megújul. Ráadásul hosszú évek óta nem történt ebben érdemi előrelépés. A mai napon jelentettünk be egy 180 millió forintos járdafelújítási programot Perecesen. Tehát a város több pontján kezdeményezzük az aszfaltozást és a járdarekonstrukciót - sorolta Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt.

Úgy fogalmazott, jogos igény a miskolciak részéről, hogy az utakat és a járdákat tegyék rendbe, amit a városvezetés elkezdett megoldani. A komlóstetői útszakasszal kapcsolatban különösen sok kérés érkezett az önkormányzathoz, de a munka nem áll meg, hanem haladnak tovább Miskolc több pontján is. 

„A csőcsere program által az elmúlt másfél évben több mint 60 százalékról, 40 százalék alá csökkentették a vízveszteséget Miskolcon egy speciális technikával. Ez azért nagyon fontos, mert sok csőtörés és csőrepedés volt az elmúlt időszakban a városban” – mutatott rá az alpolgármester, miniszteri biztos.

Megújul a környék

„Nagy örömmel jelentem a komlóstetői lakosoknak, hogy a Szeder utcán elkezdődik az út rekonstrukciója. Azért is tartom ezt kiemelten fontosnak, mert a lakossággal való kapcsolattartás közben ez az első számú probléma, amivel engem újra és újra megkeresnek”- mondta Bajusz Gábor a terület önkormányzati képviselője. 

Kép
Sajtótájákoztató a Szeder utcán. Fotó: Mocsári László
Bajusz Gábor önkormányzati képviselő a városrész többi fejlesztéséről is beszélt

Hozzátette, az útfelújítás mellett folyamatban van a MIÓVI Szeder Úti Tagóvodájának rekonstrukciója, amit 52 millió forintból valósítanak meg. Erre azért van szükség, mert beázott az épület és penészedtek a falak. Az óvoda mellett található játszóteret pedig 15 millió forintból újították fel. A Láditelepi úton 40 millió forintból rekonstruálták a vízvezetékcsöveket. 

Lakossági kérésre

Az egyik helyi lakos kérdésként fogalmazta meg, hogy az óvodai beázásokat mikor fogják véglegesen megszüntetni. Bajusz Gábor önkormányzati képviselő azt ígérte, hogy a munkálatok körülbelül még egy hétig tartanak az óvodában és utána már biztonságos lesz az épület. 

Egy másik lakos a Margaréta utca rendbe tételéről faggatta a városvezetőket. Tóth-Szántai József polgármester felhívta rá a figyelmet, hogy másfél éve nagyon sok problémával szembesültek a városban, amelyeket elkezdtek megoldani. Minden útfelújítási programot előbb meg kell terveztetni, hogy szakszerűen oldják meg a vízelvezetést és a közműveket, valamint a megfelelő alapot. Az ütemtervben azok az útszakaszok élveznek előnyt, ahol sokan laknak és a közösségi közlekedés járatai is arra járnak. Hangsúlyozta, az elmúlt 30 évben nem indult ehhez hasonló volumenű útfelújítási program, amit tisztességgel végig fognak csinálni. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
VERS-VILLA-MOS(t) pénteken a Magyar költészet napja alkalmából
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A Városmarketing Gyémánt díjjal elismert miskolci kezdeményezés a magyar költészet napja alkalmából idén ismét útjára indítja a Versvillamost, hogy rendhagyó performanszokkal és megzenésített versekkel hozza közelebb a kultúrát az utazókhoz.
Dániában kikaptak Svájctól
MiskolcSport
Megkezdődött az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Hollósy András: rendnek kell lennie Miskolcon
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Hollósy András, akire a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.