Miskolc önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP PLUSZ-3.2.1-23) keretében, hat projekt megvalósítását kezdte meg konzorciumi partnereivel együttműködésben. Ennek kapcsán tartottak partneri találkozót április 10-én, péntek délelőtt, a miskolci Városháza Dísztermében.
A hat projektre csaknem 3 milliárd forintos főleg uniós forrásból származó támogatást kapott a város a 2025 és 2029 közötti időszakban. Mindegyiket konzorciumi együttműködésben valósítják meg a város szervezeteivel, egyesületeivel és szakemberivel.
Mindenkit szeretnének elérni
Miskolc polgármestere beszédében hangsúlyozta: a projektben résztvevő partnereknek és a városvezetésnek közös a célja: jobbá tenni a várost és a miskolciak életét.
„Úgy hiszem van egy közös víziónk, amelynek része az is, hogy a közösségek maguk, az egyesületek és a tenni akaró szervezetek együtt, közösen formálják Miskolc jövőjét. Együtt azért is, mert ezt is csak közösen tudjuk véghez vinni, mert együtt egyszerűen nem többek vagyunk, együtt többre vagyunk képesek, mert itt nem csak együtt tudunk élni, hanem fejlődni is együtt tudunk.” - mondta a résztvevőknek Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Rámutatott, a konzorciumi partnerek olyan szervezeteket képviselnek, amelyek közvetlenül, testközelből szólítják meg a miskolciakat és hatással vannak a mindennapjaikra, legyen szó: sportról, felzárkózásról, egészségről, érzékenyítésről, vagy akár team-munkáról. Tevékenységük szinte minden korosztályt és társadalmi csoportot elér: fiatalokat, időseket, nőket, gyermekeket, betegeket, fogyatékossággal élőket és a nehezebb helyzetben élőket.
Közösen Miskolc jövőjéért
Hangsúlyozta, hogy a konzorciumi partnereknek nap, mint nap komoly kihívásokkal kell szembenézniük a saját területükön. Viszont mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy Miskolc fejlődik. A hat projekt nevében pedig közös az „Együtt” kifejezés, ami választ ad minden lényeges kérdésre.
„Közös a cél, hiszen mindannyian azért dolgozunk, hogy jobbá tegyük városunkat és az itt lakók életét. – fogalmazott a polgármester, majd megköszönte a szóban forgó szervezetek eddigi munkálkodását és megígérte, hogy számíthatnak a városvezetésre.
Városfejlesztés a miskolciakért
„Úgy gondolom, hogy ez nemcsak egy projektindító rendezvény, hiszen várost fogunk fejleszteni. A városvezetésnek és a Miskolci Fejlesztési Központnak is az a véleménye, hogy a városfejlesztés nem csupán abból áll, hogy utakat felújítunk és épületeket korszerűsítünk, hanem a miskolci állampolgárokkal, adott esetben a nehéz sorsúakkal is ugyanúgy foglalkozunk” – fejtette ki Radomszki Levente, a Miskolci Fejlesztési Központ ügyvezetője. „Ez a nap erről szól, hogy erőt adjunk egymásnak a közös célért, ami Miskolc fejlődését fogja szolgálni” – fűzte hozzá.
Megosztotta, hogy szoros családi kötelék fűzi édesanyja révén a szociális szférához, aki ezen a területen dolgozik.
„Édesanyám mindig azt mondta, hogy a szociális szférában végzett sikeres munkához három dolog kell: kitartás, hitelesség és szeretet. Azt kívánom, hogy ez a három dolog maradjon meg a projektzárás után is” – kötötte a lelkére a konzorciumi partnereknek, majd sikeres munkát kívánt nekik.
A hat projekt
A projekt 416,48 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósul meg. Célja a fogyatékossággal élő és idős miskolci lakosok életminőségének javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése, valamint az elszigeteltség csökkentése. A fejlesztés során érzékenyítő, egészségfejlesztő, művészetterápiás és mentálhigiénés programokat szerveznek, hogy erősítsék a közösségi összetartozást és javítsák a helyi humán szolgáltatások minőségét.
A projektet Miskolc önkormányzata: a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületével, a Miskolci Autista Alapítvánnyal, a Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvánnyal, valamint a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval partnerségben konzorciumi együttműködésével valósítja meg.
Együtt a miskolci fiatalokért!
A projekt célja a miskolci fiatalok társadalmi részvételének és közösségi életének erősítése, különös tekintettel a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására. A programban önismereti, életvezetési, közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési foglalkozások, kézműves és kulturális események, valamint tematikus táborok és rendezvények szerepelnek, amelyek hozzájárulnak a fiatalok közösségi beilleszkedéséhez, társadalmi aktivitásához és alkalmazkodóképességéhez.
A projekt Miskolc önkormányzata vezetésével, konzorciumi együttműködésben valósul meg: a Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesület, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Közhasznú Alapítvány, a Magyar Cserkészszövetség, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete, valamint a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány partnerségével.
Együtt Tetemvár–Bábonyibérc városrészekért! – szociális célú városrehabilitáció
A Tetemvár és Bábonyibérc városrészekben élő, hátrányos helyzetű lakosság életlehetőségeinek javítását és társadalmi integrációját célzó projekt 520 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg. Ennek keretében közösségi és integrációs programok, foglalkoztatást támogató tevékenységek, gyermekek számára szervezett non-formális oktatási programok, egészségfejlesztési kezdeményezések, bűnmegelőzési és közbiztonságot javító programok, valamint legalább 180 fő számára készülő egyéni fejlesztési tervek segítik az érintett városrészek életkörülményeinek javulását, a közösségi összetartozás erősödését és az aktív társadalmi részvétel lehetőségeinek bővülését.
A projektet az önkormányzat: a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel (MESZEGYI), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetével, valamint a Regionális Civil Központ Alapítvánnyal konzorciumi együttműködésben valósítja meg.
A projekt célja, hogy kulturális közösségfejlesztési folyamatokon keresztül megerősítse Miskolc városrészeiben működő mikroközösségek identitását és társadalmi szerepvállalását. A program helytörténeti kutatásokat, közösségi beszélgetéseket, generációk közötti tudásátadást segítő eseményeket, valamint kulturális rendezvényeket és közösségi programokat foglal magában, kiemelt hangsúlyt fektetve a közösségi terek aktiválására és a helyi értékekre épülő kezdeményezések támogatására.
Az célzott városi területek az Avas, a Vasgyár és Hejőcsaba. A fejlesztés eredményeként erősíteni szeretnék a helyi összetartozást és a közösségi részvételt, új mikroközösségek létrejöttét, valamint bővíteni a társadalmi bekapcsolódás lehetőségeit a nők, idősek, gyermekek, romák és fogyatékossággal élők számára. A projekthez 200 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás áll rendelkezésre.
A projektet az önkormányzat konzorciumi együttműködésben valósítja meg: a Herman Ottó Múzeummal, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-vel és a Miskolczi Pincék Asztaltársaságával.
A projekt Miskolc Lyukóvölgy városrészében valósul meg 830 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással. A fejlesztés célja a hátrányos helyzetű lakosság életlehetőségeinek javítása és társadalmi integrációjuk elősegítése közösségi programokkal, foglalkoztatást támogató tevékenységekkel, gyermekeknek szóló oktatási kezdeményezésekkel, egészségfejlesztéssel, valamint bűnmegelőzési és közbiztonsági programokkal.
A projektet Miskolc önkormányzata több partnerszervezettel együttműködésben valósítja meg, az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával.
Konzorciumi partnerei: a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete és a Laurus Szociális és Kulturális Egyesület.
Együtt az egészségünkért!
A projekt tervezési szakaszban van, megvalósításához 382,61 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatású forrás áll rendelkezésre. A fejlesztés a miskolci lakosság egészségtudatosságának növelését, az egészséges életmód ösztönzését, valamint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását tűzte ki célul minden korosztály számára. A projekt komplex szűrővizsgálatokat, egészségmegőrző programokat, szemléletformáló előadásokat, családtervezési, szexuális és mentálhigiénés tanácsadást, szülői tréningeket, sportprogramokat és közösségi eseményeket foglal majd magában.