Ugrás a tartalomra

Ahol a nézőtér véget ér – új szemszögből a színház

Létrehozva
Déryné nyomában vezetett az út a Miskolci Nemzeti Színház kulisszái mögé, ahol a résztvevők a színház múltjába és mindennapjaiba is betekintést nyerhettek.
Kép
deryne_nyomaban_260411ml-1.jpg
A kulisszák mögé is betekinthettek a látogatók. Fotó: Mocsári László

A „Miskolc, a Bükk városa titkai” programsorozat első állomásaként szervezett élménytúrán szombat délután mintegy húszfős csoport fedezhette fel a több mint kétszáz éves színház rejtett tereit. A program a Déryné-háztól indult, majd színháztörténeti városnézéssel folytatódott, amely során a résztvevők a miskolci színjátszás kezdeteiről is képet kaptak.

A Miskolci Nemzeti Színház épületében egy rövid előadás is várta az érdeklődőket, ezt követően pedig valóban a kulisszák mögé is betekinthettek: bejárhatták a színpad körüli tereket, és olyan helyszínekre is eljuthattak, ahová a nézők hétköznapi körülmények között nem léphetnek be.

Kép
deryne_nyomaban_260411ml-4.jpg

A program a Színészmúzeum meglátogatásával zárult, ahol a résztvevők a színház múltjával, egykori nagy művészeivel és legendás előadásaival ismerkedhettek meg, sőt néhány jelmezt is felpróbálhattak.

Fekete-Angyal Enikő, a Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a most induló programsorozat célja, hogy a város kevésbé ismert, mégis meghatározó értékeit mutassák be.

– Szeretnénk rávilágítani arra, hogy Miskolc mennyire sokszínű város. Ezek az élménytúrák nemcsak a turistáknak, hanem a helyieknek is új nézőpontot adhatnak – fogalmazott.

Hozzátette: a színházi tematika után további programok is várták az érdeklődőket, többek között gasztrotúra, avasi boros séta és a város szakrális értékeit bemutató útvonal is szerepelt a kínálatban.

Kép
deryne_nyomaban_260411ml-7.jpg

A szervezők szerint már az első alkalom is nagy érdeklődés mellett zajlott, és több programra előre beteltek a helyek. A sorozat célja, hogy a résztvevők ne csak látogatóként, hanem élményeken keresztül ismerjék meg Miskolcot – akár a megszokottnál mélyebb rétegeiben is.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.