Miskolc polgármesteri hivatalának tájékoztatása szerint május 4-étől a kivitelezők birtokba veszik a Szentgyörgy és a Klapka György utcát. A beruházás első üteme július 3-ig tart, ez idő alatt mindkét utca mindkét oldalán dolgoznak majd, ezért a környéken időszakos lezárásokra és forgalomterelésekre kell számítani.
Indul az első ütem
Az első ütemben a Szentgyörgy utca több szakaszán – a Miskolctapolcai út és a Gesztenyés utca között az egyik oldalon, valamint a Szilvás utca és a Mednyánszky László utca között a másikon – zajlanak majd a munkák.
A Klapka György utcában a Kölcsey Ferenc utca és a Pattantyús utca közötti részen dolgoznak.
Bár a külső vagy a belső sávot időszakosan lezárják, egy sávon végig biztosított marad a haladás, és minden irányba lehet kanyarodni.
A csatlakozó utcákba való behajtást csak rövid időre, főként aszfaltozás idején korlátozzák.
Fontos változás, hogy az érintett szakaszokon a parkolás ideiglenesen tilos lesz, mivel az akadályozná a munkavégzést és a forgalmat.
A munkálatok nemcsak az útpályát érintik
Megújulnak és akadálymentessé válnak a buszmegállók, a buszöblök és a gyalogátkelőhelyek is, emellett a Pattantyús utca mentén a járdák burkolatát is korszerűsítik.
Összesen mintegy 2730 méternyi útszakasz kap új felületet.
A fejlesztést Miskolc önkormányzata a TOP Plusz program keretében valósítja meg, amelyhez 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A projekt célja a Szentgyörgy és a Klapka György utca kétszer kétsávos szakaszainak, valamint a Pattantyús Ábrahám Géza utca kétszer egysávos részének teljes burkolatfelújítása. Ezek az utak az Avas városrész fontos közlekedési tengelyei, ezért a korszerűsítés jelentősen javítja majd a közlekedés feltételeit. A tervezést a P1-Bau Kft., a kivitelezést a Colas Út Zrt. végzi, a teljes projekt befejezése 2026 októberére várható.
Az elvégzendő munkákról:
- A Szentgyörgy út és a Klapka út osztottpályás útszakasz hossza 2250 méter
- A Pattantyús Á. utcai szakasz csatlakozik, melynek hossza 480,0 méter
- Az útfelújítás során a meglévő aszfalt kopóréteg teljes cseréje szükséges új AC-11 kopó jelű aszfalt kopóréteg beépítésével. Megvalósul a rossz állapotú, töredezett útszegélyek teljes cseréjét, az aknafedlapok, csapszekrények, víznyelőrácsok szükség szerinti cseréje, gyalogátkelőhelyek megvilágításának felülvizsgálata, szükség szerinti cseréje fejlesztése.
- Az utakon 6 buszmegálló és 9 buszöböl található, az utcákon 21 gyalogátkelőhely biztosítja a gyalogos forgalmat. A buszmegállók és buszöblök helyén bazaltbeton felállási terület kiépítését el kell végezni.
- A Pattantyús Á. út menti járdaburkolatok felújítása is megtörténik mindkét oldalon. A Pattantyús úti általános iskola előtti meglévő gyalogos védőkorlátot – annak nem megfelelő állapota miatt – el kell bontani 120 méter hosszban, majd új minimum 2 soros gyalogos védőkorlát beépítése tervezett a meglévővel azonos hosszban és nyomvonalon.
- A gyalogátkelőhelyek közvilágításának felülvizsgálata és szükség szerinti fejlesztése, korszerűsítése is a projekt része.