Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Lila fényben pompázott a kilátó
Miskolc
November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ nagyvárosaiban egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez Miskolc már évek óta csatlakozik, így kedden újra lilába „öltözött” az Avasi kilátó.
Papírgyűjtés a koronavírus-járvány idején
Miskolc
A selyemréti református iskolában idén nem volt papírgyűjtés. A fazekasosok megrendezték az őszit, de a befogadó hulladékgazdálkodók jelentősen megváltoztatták áraikat.
Képgaléria
Polgármesterrel találkozott a brit nagykövet
Miskolc
Veres Pál, Miskolc polgármestere hivatalában fogadta kedden Paul Foxot, az új brit nagykövetet, aki a magyar városok közül első hivatalos, vidéki úticéljának Miskolcot választotta.
Határozatlan ideig bezár a parkolási ügyfélszolgálati iroda
Miskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a koronavírus további terjedésének megakadályozása céljából november 17. napjától határozatlan ideig bezárja a Széchenyi I. utca 20. szám alatti lévő parkolási ügyfélszolgálati irodáját.
Rendkívüli szünet három újabb miskolci óvodában
Miskolc
Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt.
Elhunyt Bistei Attila
Miskolc
November 12-én elhunyt Bistei Attila jogász, Miskolc volt önkormányzati képviselője és a Miskolci Egyetem oktatója.
Lezárult a 2020. évi komposztládaosztás
Miskolc
A korábbi években novemberben volt lehetőség az avar eltüzelésére, de idén Miskolcon már TILOS minden kültéri égetés! Ezért Miskolc MJV Önkormányzata komposztálást segítő programot indított a zöldhulladék helyben történő hasznosítása érdekében.
Idén is lesz adventi villamos
Miskolc
A miskolciak úgy döntöttek, az idén is legyen adventi villamos - tudatta szerkesztőségünkkel a polgármesteri hivatal sajtóosztálya hétfőn.
Kigördült a DVTK villamos
SportMiskolc
A napokban kigördült a remízből a DVTK alapításának 110. évfordulójára készült dekorációt viselő villamos, amelyet érvényes utazási okmánnyal, jeggyel, bérlettel bárki igénybe vehet - tájékoztatta szerkesztőségünket a klub sajtóosztálya.
n/a
A levegő szennyezettsége is segítheti a vírust
Miskolc
A héten érkező markánsabb front lehet a megoldás a helyzetre.
Túlméretes szállítmányok haladnak át a városon
Miskolc
Csütörtökről péntekre virradó éjszaka túlméretes szállítmányok haladnak át Miskolcon, egyes útszakaszokon a szembejövő forgalom leállítására kell számítani - tájékoztatta portálunkat a polgármesteri hivatal.
Lila fénybe „öltözik” az Avasi kilátó kedden
Miskolc
November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ nagyvárosaiban egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez Miskolc már évek óta csatlakozik, így kedden újra lilába „öltözik” az Avasi kilátó - közölte az önkormányzat sajtóosztálya hétfőn.
Velünk a Város: Csöbörnek és Hubaynak nem számítanak a miskolciak   
Miskolc
"Csöbör Katalin szerint üdvözlendő, hogy a kormány újabb 300 millió forintot vonna el Miskolctól, a miskolciaktól. Azoktól a miskolciaktól, akiket neki kellene képviselnie a Parlamentben, akik azt várják el tőle, mint országgyűlési képviselőtől, hogy érdekeiket érvényesítse. Nos, úgy tűnik, Csöbör Katalin valamit félreértett, ő ugyanis a közműadó ötszörösre emelése mellett érvel, szerinte rendben van, hogy a miskolciaktól elvesznek újabb 300 millió forintot. Már meg sem lepődünk, hiszen Csöbör Katalin eddig sem emelte fel a hangját a kormányzati elvonások miatt, eddig sem kérte a fideszes kormánytagokat, hogy ne vegyenek el milliárdokat az önkormányzatoktól, azoktól a miskolciaktól, akiket elvileg ő képvisel" - írja hétfőn kiadott sajtóközleményében a Velünk a Város frakció.
Nem kell bezárni a Szabadidőközpontot: a versenysportok maradhatnak
SportMiskolc
Nehéz helyzetbe került a Miskolc Városi Szabadidőközpont a járvány miatt, ám mindenképpen fenntartják a napi működést.
Képgaléria
Akár egy zombifilm díszlete – így fest Diósgyőr a kijárási tilalom alatt
Miskolc
A belváros után most Felső-Majláthtól a kisvasút Dorottya utcai végállomásáig jártuk be és fotóztuk végig a várost.
A világjárvány miatt nem közlekedik idén a Diósgyőri Mikulásvonat
Miskolc
A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt tizennyolc év után először a Lillafüredi Mesebirodalom sem nyitja ki a kapuit.
Járatsűrítés: hasonlóan jártak el a vidéki közlekedési vállalatok
Miskolc
Kérdéseinkre az MVK-n kívül még két cég válaszolt, ebből kiderült: míg Miskolcon a pluszjáratokat beépítették a menetrendbe, Debrecenben és Pécsett csak rásegítő járatként, igény esetként indítják azokat.
Napról napra hidegebb lesz jövő héten
Miskolc
A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni kell hajnalban. 
Erdei Sándor: kitakarítjuk a várost
Miskolc
A miskolci 12. számú egyéni választókerület képviselője, Erdei Sándor foglalta össze a választások óta eltelt évben elért eredményeket.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.