Ugrás a tartalomra

Miskolc

Rendeljük házhoz! – Sokaknak a fennmaradás a tét
Miskolc
Van, aki a bővítésben látja a megoldást, mások igyekeznek egyben tartani a személyzetet, és próbálnak alkalmazkodni a kényszerű helyzethez.
Miskolci egyetemista lány az ötszázadik területvédelmi tartalékos megyénkben
Miskolc
Megkötötte szerződését az 500. önkéntes területvédelmi tartalékos katona Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolci Egyetem hallgatója hosszú távon is a Magyar Honvédségen belül szeretné kamatoztatni a tudását, ezért a tartalékos szolgálat után szerződéses katonaként tervezi a karrierjét.
Segítsünk a civil szervezeteknek! – on-line gyűjtik az adományokat adventkor
Miskolc
Idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a hagyományos jótékonysági vásárok, ezért on-line adománygyűjtő akciót szervez a Civil Központok országos hálózata a Miniszterelnökséggel együttműködve. Az Adventi Civil Börze kezdeményezés keretében megyénkből három szervezet kap lehetőséget arra, hogy adománygyűjtő kampányt indíthasson.
A balesetmentesen közlekedő sofőröket ismerte el az MVK
Miskolc
Több évtizedes hagyományt követve a 32  járművezetőt díjazott kedden a városi tömegközlekedést lebonyolító cég. Azok a villamos- és buszvezetők kaptak elismerést, akik 7, 14, 21, 28 és 35 éve balesetmentesen közlekednek – írja közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK).
Annyi elvesztegetett év után végre jó gazdája lehet az Avas Szállónak
Miskolc
A Mathias Corvinus Collegium oktató, tehetséggondozó központja lehet az egykori Avas Szálló – ezt Veres Pál polgármester jelentette be közösségi oldalán. A városvezető szerint egy év megfeszített munkája van abban, hogy megszülethet végre az a megállapodás, amely méltóképp rendezi az évtizedeken át magára hagyott, folyamatosan romló állapotú egykor impozáns épület sorsát.
Képgaléria
Megkezdődött a szűrés az oktatási intézményekben
Miskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskolákban, óvodákban és bölcsődékben is elkezdődött a dolgozók szűrése. A koronavírus gyorstesztek elvégzésében ezeken a helyeken a kormányhivatal segíti a munkát. Mintegy 651 helyszínen csaknem 11 ezer ember tesztelését végzik el a héten. A pedagógusokon kívül országszerte célzott, csoportos tesztelés indult az egészségügyi és szociális dolgozók körében is. Esetükben a vizsgálatokat házon belül kell elvégezni – a teszteket a kormányhivatal biztosítja. Szerdán megérkezett Miskolcra a szükséges számú teszt.
A héten javítják az avasi esővíz-elvezetés hibáit
Miskolc
A kivitelezésért felelős cég vállalta, hogy a beruházás ellenőrzése során előkerült hibákat javítják a következő napokban.
Kérdőív: Ön milyennek szeretné látni a történelmi Avast?
Miskolc
Az önkormányzat számára fontos a miskolciak véleménye, ezért azt kérik, minél többen töltsék ki a cikkben található kérdőívet.
Együttműködési megállapodást kötöttek
Miskolc
A Miskolci Egyetem és az Energiatudományi Kutatóközpont képviselője írta alá azt a szerződést, ami alapján Budapesten fogadják campus hallgatóit amellett, hogy kutatásokban és pályázatokban működik majd együtt a két intézmény.
Petíciót indít az LMP az iparűzési adó felfüggesztése ellen
Miskolc
A párt ehelyett azt javasolja a kormánynak, hogy inkább nyújtson valódi, anyagi segítséget a bajba került munkavállalóknak, vállalkozásoknak.
Idén a karácsonyra is másképpen készülünk
Miskolc
Másképp kell élnünk, ennünk, boltba mennünk, az utcán tartózkodnunk, mióta felütötte fejét a vírus nálunk. Túl vagyunk már az év ünnepein, egyetlen maradt csak: a karácsony, amit még csak most fogunk megtapasztalni ebben a megváltozott világban. Olvasóinkat kérdeztük, hogyan készülnek az ünnepre, hiszen hétvégén lesz az első adventi vasárnap.
Hét újabb hazai színház kötelezte el magát a fenntartható jövő mellett
Miskolc
A programot a Miskolci Nemzeti Színház indította el még az előző évad elején.
Az önkormányzati intézmények és a Holding-cégek parkolóit is megnyitják a lakosság előtt
Miskolc
A parkolóházak és mélygarázsok mellett az önkormányzati intézmények és a Miskolc Holding tagvállalatainak parkolóit is megnyitják a miskolci lakosság előtt este hét és reggel hét óra között a legutóbbi kormányzati intézkedésekkel összhangban – erre Veres Pál polgármester kérte fel az érintett cégek és intézmények vezetőit.
Képgaléria
Százharminc fát ültetnek el a Fényi udvarán
Miskolc
A facsemetéket a miskolci önkormányzat fatelepítési akciójában igényelte az egyházi fenntartású gimnázium.
Mérséklődik a hajnali hideg, de napközben is fagypontig csökken a hőmérséklet
Miskolc
Reggel csaknem mínusz 10 fok volt Kakucson, a jövő héten pedig helyenként napközben is csak 0 fokig emelkedik a hőmérséklet. Emellett jellemzően borús idő várható, több éjszaka ónos szitálásra is készülni kell.
A Vöröskereszt is segít a koronavírus-szűrésekben
Miskolc
Elsősorban adminisztratív munkával támogatják a szűrőpontokon dolgozókat önkénteseik – mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Egy újabb fagyos éjszakán vagyunk túl
Miskolc
Tudjuk, nem is gondolná, de Kakucson mérték éjjel a leghidegebbet.
Csodás képeket lőttek a Kárpátokról
Miskolc
Annyira tiszta volt az idő, hogy a hegyvonulatok gyönyörűen kivehetők, akár több kilométerről is.
Ingyenessé tették a parkolóházak éjszakai használatát
Miskolc
A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor miniszterelnök a parkolást könnyítő intézkedésekről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Marad a fagyos téli idő, akár -8 fok is lehet vasárnap hajnalban
Miskolc
Napközben is legfeljebb 8 fokig melegszik fel a levegő.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.