Miskolc

Önkénteseket keresnek a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatási programjába - Miskolcon is lehet csatlakozni
A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti székhelyű Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) már tízezer embert vont be sikeresen Magyarország egyik legnagyobb léptékű tudományos kutatásába, a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása.

Tizenötre nőtt a forgalmi vizsgaútvonalak száma Miskolcon
Ősztől a B-kategóriás jogosítványra pályázókat öttel több útvonalon vizsgáztathatják.

Az ÉMHE sem ajánlja a Sajóból kifogott halak fogyasztását
Faragó Péter elnök jogi lépéseket fontolgat a szennyezést okozó bányával szemben.

Kiengedték a börtönből a svájci farkas lelövésével vádolt vadászokat
A büntetőeljárás még nyomozati szakaszban van, a gyanúsítottak jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak.

Hatvanadik évét ünnepelte a legendás Ady
Nem csak a pezsgő habzott, de a zsongó múlt buborékjai is felszínre törtek.

Komoly a gond az M30-as autópályánál, akár még egy évig is tarthat a helyreállítás
Részletes talajtani vizsgálatokkal tárták fel az M30 autópálya megsüllyedésének okait, és komoly problémákat találtak. A helyreállítás utáni tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása további 10-11 hónapot is igénybe vehet, a munkálatokat a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell elvégeznie.

Zajongani fognak a vasútépítők a miskolci vonalon, időnként a forgalmat is korlátozzák
Szeptember végén megkezdődött a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti vasúti pálya felújítása, a munkálatok gyakran éjjel is folynak majd, ami zajjal jár, és a vonatközlekedés is változik.

Nehezen ismerik fel az álhíreket a fiatalok
Számos kutatás foglalkozott már azzal, felnőttként mit tehetünk az ellen, hogy az álhírek csapdájába essünk – de vajon mi a helyzet a serdülőkkel - ennek jártak utána az ELTE PPK munkatársai.

Volt tanárát fosztotta ki
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt, aki a 87 éves férfitől gyógyszerre pénzt kért, majd eltulajdonította pénztárcáját személyes irataival.

Minap - indító (2024.10.02.) - Időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Hullámzó frontrendszer jön, esővel, tizennégy fokos maximum hőmérséklettel.

Újabb két évig a HUNTHERM lesz a diósgyőri kosárlabda csapat névadó szponzora
A DVTK női kosárlabda csapata a következő két évben is DVTK HUNTHERM néven szerepel. Az együttműködés folytatását a HUNTHERM központjában tett gyárlátogatás alkalmával jelentették be a felek.

Köddé vált a nyereség
Egy gesztelyi sértett számlájáról közel 24 millió forintot vett le egy elkövető.

Miskolc reggeltől estig – Horváth Csongor képeiből nyílt tárlat az Ifiházban
A fotóriporterünk munkáit felvonultató kiállítás október 31-éig tekinthető meg.

„MIKOR”, ha a szépkorúak világnapján nem? – a MESZEGYI köszöntötte időseit
Énekes, táncos műsorral kedveskedtek a fiatalabb generációk képviselői az intézmény ellátottjainak.

Megvan, kik lesznek Miskolc alpolgármesterei
Egyelőre ketten fogják betölteni ezt a tisztséget.

Idősek világnapja a szépkorúak szemével
A magyar társadalom jelentős része idősekből áll, ezért is fontos, hogy ne csak egy évben egyszer kapjanak megbecsülést.

Megtudtuk, hol folytatja a munkát Miskolc leköszönő polgármestere
Veres Pál visszatér az oktatás területére.

Az újszülöttek felnőtté váltak a hivatali idejük alatt
Három olyan vármegyei település polgármestere is búcsúzott hivatalától október elsején, aki legalább 18 évig irányított. Mutatjuk, hogyan búcsúztak választóiktól.

Tóth-Szántai József polgármester: nagyon sok elvégzendő feladat van
Október 1-jén, kedden megtörtént a polgármesteri tisztség átadás-átvétele, Veres Pál leköszönő városvezetőt Tóth-Szántai József váltotta a pozícióban.

Esernyőket elő, kiadós csapadék érkezik
A hét elején még nyugis lesz az időjárás a Kárpát-medencében, a hét második felétől azonban jön a zuhé.