Miskolc
Aktuális közlekedési információk: több helyen félpályás útlezárás Miskolcon
Több miskolci utcában zajlanak út- és közműmunkálatok.
Szibéria felől áramlik a jeges hideg - mit hoz a február?
Hétfőn még átlagos hőmérsékletű időben lesz részünk, aztán keddtől egyre több helyen, egyre messzebb kerülünk az ilyenkor megszokottól.
Hálát adtak a Hejőcsabai református templom megújult tornyáért
Csaknem 100 millió forintból újult meg a műemlék templom tornya, amit február 1-jén hálaadó istentiszteleten köszönt meg a hejőcsabai református gyülekezet a Mindenhatónak és segítőiknek.
Könyvmolyképző raktárvásárt rendeztek az Adyban
Több mint húszezer kötet közül válogathattak az olvasás szerelmesei a hétvégén.
Babgulyással kedveskedett a rászorulóknak Sütni Jó Alapítvány az Újgyőri főtéren
Ötszáz adag, helyben, gazdagon főzött meleg levest kenyérrel és forró teát osztott ki Galamb Alex pék és segítői vasárnap.
A játékvezető ajándékával
A DVTK labdarúgócsapata vasárnap hazai pályán szerepelt. A Kisvárda MG együttesét fogadta a DVTK.
Diákok segítették a MÁSA kölyökrehabilitációját
A Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) diákok segítségét kérte felhívásában az egyik félős alom: a "kisGyümölcsök" rehabilitációjához, akikkel vasárnap elindulhatott a közös munka.
A farsangra hangolt a februári régiségvásár
Busó jelmezbe öltözött figura gondoskodott a vásári és egyben farsangi hangulatról vasárnap a Miskolci Régiségvásáron.
A győztes minden partiját megnyerte
Tíz város a magyar sakkozásért sorozat, miskolci állomás (DVTK Medical), 4 csoport, 3 ország, 80 játékos, 7 forduló.
Székelykáposzta a Szaharában: tovább menetelnek a miskolciak a Bamakon
Tovább menetel a Budapest-Bamako rali. Mauritániából jelentkezett be a miskolci EXC Team, dr. Simon Réka és Lippai Gábor.
Miskolci énekes vitte győzelemre mindenki kedvenc dalát
A Csináljuk a fesztivált! döntőjét január 31-én, szombaton 19:35-től láthatták a nézők a Dunán. Színpadra lépett a miskolci énekes, Veréb Tamás is.
Két pont döntött a vármegyei rangadón
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 18. forduló: miskolci siker született.
Megőrizték a veretlenségüket
A DVTK HunTherm szombaton este bajnokit játszott. A TFSE csapatát látta vendégül a DVTK HunTherm.
Közhely, de igaz: egy gombostűt sem lehetett leejteni
Birkózók lepték el szombaton a Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokát.
A készülő Bányavirág kulisszái mögött
Nyilvános próbán engedett betekintést a Bányavirág készülő előadásának munkájába a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a közönség testközelből láthatta, hogyan formálódik a darab a próbafolyamat során.
A középpályás a debreceni első félidőt emlegette
A DVTK vasárnap hazai bajnokit játszik. Délidőben lép pályára a DVTK NB I-es labdarúgócsapata.
Kórusmuzsika és különleges hangszerek szólaltak meg a selyemréti katolikus templomban
Palestrina kóruszenéjével és viola da gamba muzsikával folytatódott az ingyenes egyházzenei koncertsorozat szombaton.
Jótékonysági fánksütés a beteg gyerekekért Miskolcon
A Dédike finomságai csapata ismét jótékonysági fánksütéssel várta az adakozókat. A kezdeményezés bevételét a Miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onkológiai Osztályának ajánlották fel.
Második lett az MVLC
A Kemény Dénes uszoda adott otthont a Komjádi Kupa férfi vízilabdatorna C csoportos küzdelemének.
Útjára indult a Zúzmara Expressz
Az időjárás ellenére is sokan választották a hétvégén a Zúzmara Expresszt: a lillafüredi kisvasút járata ezúttal is megtelt kirándulókkal, akik a télies Bükk különleges arcára voltak kíváncsiak.