Miskolc
Lakossági fórumot tartanak az Andrássy Gyula utca egyirányúsításáról
Jövő hét szerdán, április 16-án délután várják az utca sorsa iránt érdeklődőket és az érintett lakókat.
Filmszínészekkel találkozhat személyesen a közönség a MűHában
Alkoholbetegek bőrébe bújt az a két művész, akik szerda este ellátogatnak Miskolcra.
Számos veszélyhelyzetet rejt a város hétfő reggel
Miskolc több közterületén munkálatokat végez a Városgazda, ezért óvatosságra inti a közlekedőket.
Ez meggyőző volt: Turánék nyerték a szezonnyitó Diósgyőr-ralit
Tízből hét szakaszon a leggyorsabbnak bizonyult és összességében közel háromperces előnnyel nyerte meg a szezonnyitót Turán Frigyes és Zsiros Gábor.
Szakadt a hó Miskolcon, hétfő hajnalban fagyra kell számítani
Hétfő hajnalban csaknem mindenütt fagyra kell készülni – hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
Megcsinálták! Több mint 1,1 millió forintot gyűjtöttek gyaloglással a GYEK javára
A hős tűzoltók megduplázták az előzetesen tervezett összeget.
Kábítószert is fogyasztott a ralin induló páros, előállították őket a miskolci rendőrök
A rajtprocedúráig sem jutottak el.
Verőfényes napsütésben válogathattunk a régiségek között
Kellemes idő várta Miskolc belvárosában a Régiségvásár látogatóit.
El sem hisszük: havazott Füzéren
Fagyos szibériai levegővel érkezett a hó Északkelet-Magyarországra.
Csak maradjon a fejünkön a hajunk! – erős, akár 70 km/h-s széllökésekre is számítanunk kell
Figyelmeztetett a meteorológiai szolgálat.
Őrült verseny Turán és Német között, kiélezett csata várható vasárnap a Diósgyőr-ralin
Ötből öt szakaszt nyert, így vezeti a III. MBM Rent Diósgyőr Rallyt Turán Frigyes és Zsíros Gábor az első versenynap után. A tavalyi futamon győztes Német Gábor és Németh Gergely kettős azonban szorosan ott van a nyomukban, így a vasárnapi gyorsaságik komoly izgalmat ígérnek.
Tavaszköszöntő rendezvényt tartottak a Gárdonyi parkban
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház mindig készül valamilyen meglepetéssel és színes programmal, ahová nem csak a hejőcsabaiakat várják egy vidám fesztiválra. Így volt ez most szombaton is.
Eszméletlen sértettől vették el értékeit
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki jelen eljárással nem érintett társával kifoszthatta az eszméletét vesztett sértettet.
Baleset történt Miskolc közelében
Három autó ütközött össze szombaton kicsivel dél után, Onga felé a 3-as főúton, az Arnóti körforgalom felé.
Olyat fotóztak a miskolci társasházon, amit ritkán látni
Nem mindennapi megoldást választott villanyszámlájának csökkentésére egy bulgárföldi társasház egyik lakója.
Intelligens óriáskukákra pályázhatnak a társasházak
Kísérleti jelleggel, ingyenes, nagykapacitású kukákat telepítenek Miskolcon, hogy ezzel is motiválják a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésre.
Olyan macska született a Miskolci Állatkertben, ami nem fél a víztől, és az ókori Egyiptomban szentként tisztelték
Cicukák és kutyikák rovatunk következik.
Minden nap kitakarítják az MVK járműveit, de az utasokon is múlik, mennyire maradnak tiszták
Minden nap kitakarítják a buszokat és villamosokat az MVK telephelyén. Mivel napközben szinte minden jármű szolgálatban van, erre késő délután és éjszaka van lehetőség.