Ugrás a tartalomra

Miskolc

Azonnali ötven százalékos béremelést követel a pedagógusoknak Jobbik-Konzervatívok
MiskolcBelföld
Fizetéscsökkentés helyett azonnali 50 százalékos béremelést követel a pedagógusoknak a Jobbik-Konzervatívok.
asvanyfesztival_180303_ja_2.jpg
Kétéves szünet után jövő hétvégén visszatér a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál is
SzabadidőOktatásMiskolc
A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a Miskolci Egyetemen Főépületében március 11-én és 12-én -írja a felsőoktatási intézmény közleménye.
Az Életrevalók igaz története a MÜHÁ-ban
KultúraMiskolc
Egy különös pár története elevenedik meg márciusban a Művészetek Házában, a mozifilm után a színházban is tarol az Életrevalók.
Az ország és vármegyebérletek érvényességének kiterjesztését kéri az LMP
MiskolcBelföld
A zöld pár azt szeretné elérni, hogy a februárban bejelentett két új bérlettípus ne csak a helyközi MÁV és Volánbusz járotokon legyen érvényes, hanem a városi közösségi közlekedésben is. 
Kunhalmi Ágnes szerint ellenzéki összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon
MiskolcBelföld
Az MSZP társelnöke erről szombaton beszélt, aki kijelentette azt is: semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak.
Képgaléria
Imádjuk a visszatért Miskolci Kocsonyafesztivált – képeken az első este
SzabadidőMiskolc
Fergeteges hangulat, jobbnál jobb zenészek gasztronómiai különlegességek, köztük természetesen a kocsonya, benne a miskolci békával – így nézett ki a két év után visszatért Miskolci Kocsonyafesztivál első napja.
MiNap-indító (2023.03.04.) - Időjárás, útinform, horoszkóp
Miskolc
Napos, száraz idő várható szombaton, a tizenötödik  Miskolci Kocsonyafesztivál második napján is. A rendezvény miatti útlezárások viszont továbbra is érvényben vannak, mutatjuk a részleteket.
Szabadságukat ünnepelve köszöntötték a tavaszt Miskolc bolgárjai
KultúraBelföldMiskolcVilág
Az 1929 és 1945 között a bolgárok anyanyelvi iskolájaként és kápolnájaként működtetett Görög Katolikus Általános Iskolában tekintettek vissza az etnikum ma élő miskolci tagjai anyaországuk török hódoltság alóli felszabadulására péntek délután.
Szimbolikusan is elindult a Kilátó ReStart
Miskolc
A jelképes start gomb megnyomásával Miskolc polgármestere péntek este a Szent István téren a Kocsonyafesztivál közönségével együtt indította el az ikonikus épület rekonstrukcióját.
Egy perc Miskolc - Elkezdődött a Kocsonyafesztivál, átadás előtt a rendelő
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb miskolci hírei egy percben.
Bucik jótékony célra
Miskolc
Mintegy hatszáz bucit adományozott a Miskolci Lions Klub felkérésére a kocsonyafesztiválra Galamb Alex, a Hernádnémetiben élő roma pék, a Sütni jó! Alapítvány elnöke jótékonysági célból.
Sokkal több beteget tudunk ellátni az egynapos sebészet során
EgészségMiskolc
Több beteget tudnak ellátni, lerövidülnek a várólisták és kisebb a beavatkozások kockázata az egynapos sebészeti ellátásban - emelte ki Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója azon a sajtóbejáráson, amit az intézmény felújított műtőblokkjaiban tartottak pénteken.
Képgaléria
Megnyitott a Miskolci Kocsonyafesztivál (képgalériával!)
SzabadidőMiskolc
Két év kényszerszünet után ismét megnyitotta kapuit a Miskolci Kocsonyafesztivál péntek délután.
Képgaléria
Sok kis Avasi kilátó mutatja be a nagy testvér első hat évtizedét a Városházán
Miskolc
A rendhagyó tárlat gerincét hatvanas-hetvenes évekbeli „nem hivatalos, amatőr" dísztárgyak adják, valamint az épülettel kapcsolatos egyéb relikviák.
MNSZ kétszáz, Szegedi hetven
KultúraMiskolc
Szinte minden miskolci tudja, kicsoda Szegedi Dezső, de arról kevesebben hallottak, hogy az idén hetven éves művész hogyan jutott el az Ital és Vegyicikk Gyárból a Jászai Mari-díjig, vagy mi a véleménye a mostani rendezőgenerációról. A színész már negyven éve a miskolci társulat tagja, rengeteg belsős sztorit és érdekes anekdotát ismer. Mostani cikkünkben mondhatni színháztörténeti mélyfúrást végeztünk: feltörtek múltbeli élmények, mesélt sikerekről, díjakról és szerepekről. Szóba kerültek a régi nagy öregek, elárulta, milyen gondolatokkal látta el őt Sinkovits Imre, valamint azt is, mit csinált, miután megkapta a Déryné-díjat.
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók a Dayka Gábor utcába
HavariaMiskolc
Tetőtéri lakás erkélyén volt tűz péntek délután a Dayka Gábor utcában.
A Bosch ötleteiből merített a BOKIK HR Klubja
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft.-nél tartotta aktuális összejövetelét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) HR Klubja. A gyárlátogatással egybekötött péntek délelőtti fórumon legfőképp a toborzás és a kiválasztás folyamatát járták körül a szakemberek.
Átadás előtt a görömbölyi rendelő
Miskolc
Már csak a kormányhivatal engedélyére várnak, és azt követően birtokba vehető Miskolc-Görömbölyön a Bacsinszky utca 1. szám alatt működő orvosi rendelő – hangzott el pénteken délelőtt a felújított épület szemrevételezésén. Az eseményt Borkuti László, a városrész önkormányzati képviselője hívta össze azzal a szándékkal, hogy megnyugtassa a helyieket, akik már türelmetlenül várják a rendelő átadását.
Évadból és palackból is 200 – Borkülönlegességgel segíti a színházat Barkóczi István
KultúraMiskolc
Kétszáz palack borral támogatja a kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színházat Barkóczi István, a Népkerti Vigadó és a Barkland Pincészet tulajdonosa. A kifejezetten a teátrumnak készített, egyedi címkézésű palackokat pénteken adta át a vállalkozó a színházigazgatónak. 
Ügyfélszolgálati szünetet tart a polgármesteri hivatal
Miskolc
A központi ügyfélszolgálaton lesz szünet.