Miskolc

Egy "szegény" ÁVH-s panaszai a miskolci Kocsedó-szigetről
Számos érdekes történet gazdagítja városunk múltját, olyan azonban ritkán esik meg, hogy Koreához hasonlítják Miskolcot.

Ukránoknak gyűjtenek a PONTközPONTban
Az ukrán háborús övezetben élőknek gyűjtenek a miskolci PONTközPONTban. Magyar és ukrán fiatalok csütörtök délután három és hat óra között a Weidlich-udvarba várják a bébiételeket, pelenkákat, kötszereket és sebfertőtlenítőket.

Mi legyen a metszési nyesedékkel?
Az önkormányzat idén is oszt ingyenesen komposztkereteket a HungAIRy LIFE IP támogatásával.

Változatlan a hulladékszállítás rendje a nemzeti ünnepen
A BMH Nonprofit Kft. a hulladékot a megszokott rend szerint szállítja el a lakosságtól a március 15-i ünnepnapon.

Folytatódik a veszélyes fák kivágása
A Városgazda folytatja az élet- és balesetveszélyt jelentő elszáradt és koros fák kivágását Miskolc közterületein. Ez elsősorban Diósgyőrt, az Avasi lakótelepet, Görömbölyt, Hejőcsabát, a Petneházy bérházak környezetét és a Szentpéteri kaput érinti majd.

Vádat emeltek a borsodi nő ellen, aki megölte újszülöttjét
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ellen az óvodai dajkaként dolgozó 29 éves nő ellen, aki megölte újszülöttjét, és egy Miskolci közelében lévő erdőben elrejtette annak holttestét - tájékoztatta szerkesztőségünket Jogg Zsolt, a főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán.

Minap-indító: időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Isten éltesse a nőket és a Zoltánokat!

Birtokba vették az óvodát
Újra gyermekzsivajtól hangos a Stadion úti Sport Tagóvoda. A korszerű intézmény ezentúl több gyermeket képes fogadni.

Duális mesterfokú képzés tanévnyitója a MOL-nál
Tanévnyitót tartott a duális felsőfokú képzési programjában résztvevő fiataloknak a MOL Petrolkémia a Debreceni és a Miskolci Egyetemmel közösen kedden Tiszaújvárosban.

Tájékoztató az első félévi adófizetési kötelezettségekről és adószámla-kivonatról
A helyi adók - építmények utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg - első félévre esedékes összegeit március 16-áig, az első félévi telekadó összegét pedig június 15-éig fizethetik meg az adózók pótlékmentesen - tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal adóosztálya.

2023 Miskolcon a kultúra éve – a színház, a szimfonikusok, a bábszínház, a rockfesztivál és az állatkert is jubilál
A kultúra évének hirdetette meg 2023-at a város vezetése, hiszen kiemelkedő évfordulókat ünnepel Miskolc: a színház 200, a szimfonikus zenekar 60, a diósgyőri rockfesztivál 50, a vadaspark 40, a bábszínház pedig 30 éves idén.

Tervezői egyeztetés a megújuló kilátóról
Az Avasi kilátó és környezetének felújítása kapcsán tartottak tervezői egyeztetést kedden délelőtt a városházán.

Kilencedik évadát kezdi meg szombaton a garantált városnéző séták programsorozat
Már ismert, de újragondolt tartalmakkal, valamint újonnan bevezetett tematikus sétákkal várja idén az érdeklődőket a Tourinform iroda városnéző programja. Most szombaton meg is nyitják a kilencedik évadot, kerek évfordulókra emlékezhetnek együtt a csatlakozók.

Adomány beteg gyermekeknek
Nyolc darab diffúzort és a készülékekhez szükséges olajat adományozott az István Nádor Borlovagrend a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központnak. A speciális inhalátorok a gyermekek gyógyulását segítik.

30 millió forint alatt is van élet az ingatlanpiacon
30 millió forintért és annál olcsóbban kelt el az ingatlanok több mint 50 százaléka tavaly a Duna House adatai alapján. Ezért az összegért az ország teljes területén kaphattak a vevők lakást és házat is, de lokációtól függően szobaszámban volt mérhető az alapterületbeli különbség. A fővárosban átlagosan egy 38 négyzetméteres lakásra, nyugaton pedig akár már kétszer akkora házra is futotta a 30 millió forintos keretből tavaly.

Innen tudhatja meg, mennyi gépjárműadót kell fizetnie
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, határozatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Akinek nincs ügyfélkapuja, az postán kapja meg az iratokat. Emellett a NAV applikációjában, a NAV-Mobilban, bárki megnézheti az aktuálisan fizetendő összeget, ha van elektronikus azonosítása.

Minap-indító (2023. március 7.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Van egy rossz hírünk: döntően borult idő várható kedden.

1 perc ME: Uni-Menü a Kocsonyafesztiválon - Együttműködés az iparral - Ismerkedés, ismertetés
Az utóbbi napok legfontosabb hírei a Miskolci Egyetemről, egy percben.

Szerdától lezárják az utat Görömböly és Miskolctapolca között
Lezárják szerdától a Görömbölyt Miskolctapolcával összekötő Bacsinszky András utca Tapolca felé eső szakaszát.

Egy perc Miskolc: 250 ezer látogató a Kosonyafeszten, kilátó restart, egynapos sebészet
Egy percben az elmúlt napok legfontosabb témáival.