Miskolc

Újabb szennyportált indított a baloldal – csúcsra pörgetik a lejáratást
Ezalényeg.hu címen indult a napokban egy helyi kampánytémákra fókuszáló lapcsoport, amely bevallottan az ellenzék szekerét tolja az önkormányzati választások kampányában – írja a Magyar Nemzet.

Mi hazánk: álfüggetlen jelölt Veres Pál
Független jelöltnek állítja be magát Veres Pál Miskolc polgármesterjelöltje, de nem az – véli Fülöp Erik, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa, aki a TV 2-nek nyilatkozott.

Felújított műfüves pályán folytatódhatnak a testnevelés órák a Pattantyúsban
Másodszorra kellett felújítani a Pattantyús Általános Iskola műfüves pályáját, mert a környéken élők folyamatosan bemásztak az udvarra és tönkretették a gyepet, a kapukat és a kerítést is. Fodor Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője, az iskola és a szülők segítségével most újra felújíttatta a pályát, hogy az általános iskolások ismét birtokba vehessék azt.

Állásbörze: fizikai munkától az innovatív lehetőségekig
Könyvelőtől a gépkezelőig több tucat állást ajánlottak az álláskeresőknek Miskolcon. A város és a kormányhivatal közös állásbörzéjén szakmunkára és magasabb beosztásokba egyaránt kerestek munkavállalókat. A 2017-ben indult foglalkoztatási program terve az volt, hogy öt év alatt kétezer embert von be a munka világába a borsodi megyeszékhelyen. Ezt a számot alig két év alatt sikerült elérni.

Soós Attila: Honnan vannak Veres Pálnak milliói? - Az iskolaigazgató hallgat a pénzről
Továbbra is azt kérdezi a miskolci Fidesz frakció vezetője Veres Páltól, hogy honnan van a magát független és civil polgármesterjelöltnek tartó gimnáziumi tanárnak 6 millió forintja internetes hirdetésre?

A Vezess.hu hírszerkesztője nyerte a Hell Kart Media Gokart Bajnokságot
Gokart bajnokságot rendezett a Hell a média képviselőinek. Riporterek, fotósok, operatőrök és szerkesztők mérhették össze tudásukat az Avalon park gokart pályáján.

Európai játszótereket, jobb járdákat szeretne a Munkáspárt
Sikeres választási szereplés estén a Munkáspárt elsősorban az elesett emberek érdekét képviselné az önkormányzatban, ahol konstruktív ellenzékként működne együtt a többi párttal – mondta Komlóstetőn Fülöp József Istvánné, a párt polgármesterjelöltje.

Hamisított közvéleménykutatási adatokkal kampányol Veres Pál csapata
A hitelességet és tisztességet gyakorta számonkérő „Velünk a Város Egyesület” egy hamis Závecz-felméréssel kampányol. A számok nem Miskolcra vonatkoznak, vagyis Veres Pál gyurcsányista módszereket használó csapata hazugságokat állít. Závecz Tibor, a felmérést készítő cég tulajdonosa ezért több miskolci sajtóorgánumtól – többek között az eszakhirnok.com-tól is – helyreigazítást kért.

EDWARD-nap: Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül
Az EDWARD-nap egy európai kezdeményezés, melynek célja, hogy szeptember 26-án egyetlen ember se veszítse életét az utakon. Ennek érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a gyalogos-átkelőhelyeknél segítik a közlekedést.

„A zene volt számára a legfontosabb" – Pavarotti özvegye is itt volt a CineFesten
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon volt látható először Magyarországon az Oscar-díjas Ron Howard dokumentumfilmje, a Pavarotti. A gálavetítésen, szeptember 20-án a világhírű operavirtuóz özvegye, Nicoletta Mantovani is tiszteletét tette.

Termelési kapacitását bővítette Miskolcon a Fux Zrt.
A több mint 25 éve kábelgyártással foglalkozó miskolci vállalkozás közel 252 millió forint összköltségű projektje során, egy alumínium folyamatos megmunkálására alkalmas komform rendszerű extrudáló-húzó berendezés beszerzésével bővítette eszközparkját.

Parkolókat zártak le a Dayka utcában
A Dayka Gábor utcában, a Szinva-híd irányában, a Dayka-Hunyadi kereszteződés előtt, mindkét oldalon, szeptember 24-től terv szerint három hétig több parkolóhelyet is lezártak, mivel a Dayka utcában épülő társasház ivóvíz- és csapadékvízvezeték bekötését végzik.

Bombagól a Szentpéteri kapuban
Micsoda jó hely ez itt – jegyezték meg többen, amikor megérkeztek a Honvéd pályára a Kiss János alpolgármester által támogatott Főzőversenyre és Családi Napra szombaton. A hagyományteremtő céllal szervezett programra tizenegy csapat nevezett: többségében gulyás rotyogott a bográcsokban.

Átadták a parkolóhelyeket
Új parkolóhelyeket adtak át a vasárnapi istentisztelet után a Vasgyári református templom előtt.

Miskolc az ungvári turisztikai kiállításon
A közelmúltban rendezték meg Ungváron a XVIII. „Toureurocentr – Kárpátalja 2019” Nemzetközi turisztikai kiállítás és vásárt.

Közös képviselői igényre indulhat a fűtés
A MIHŐ a lakóközösségekkel kötött Üzemviteli Megállapodás alapján akkor indítja automatikusan a fűtésszolgáltatást, ha a napi átlagos külső középhőmérséklet egy napon keresztül 10 °C alatt, vagy három egymást követő napon keresztül 12 °C fok alatt marad.

Pakusza Zoltán: Mire vár a gyermekvédelem?
Lépjen a gyermekvédelem és emelje ki a gyerekeket abból a Bellervölgy utcában élő családból, akik lakhatatlan házban élnek – szólította fel a hatóságot Pakusza Zoltán. A Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje kijelentette: a család „otthonával” több probléma is van. A kémények életveszélyesek és a szennyvízelvezetés is megoldatlan. A szomszédok pedig a család életvitelére panaszkodnak.

Meglesni a természet titkait – ez legyen a fiatalok célja!
Megnyitották ifj. Bóta István középiskolás fotókiállítását a Miskolci Egyetemen. Az alkotó a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, aki felvételein keresztül szeretné rávenni korosztályát, hogy mozduljanak ki szobáikból, hagyják ott a virtuális világot, és lessék meg a természet titkait a Bükkben.

A szegénytelepek megszűnnek - Alakszai Zoltán válasza a TASZ nyílt levelére
Nyílt levélben fordult a miskolci polgármester-jelöltekhez a Társaság a Szabadságjogokért azért, hogy tájékoztassák a közvéleményt, milyen lépéseket terveznek a mélyszegénység, a szegregáció és a kirekesztés csökkentésére. Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szintén nyílt levélben ad részletes választ a felvetett kérdésre.

Befejeződött a LÁEV-végállomás fejlesztése
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Kassai Gyermekvasúttal közösen 2018-ban az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében EU-pályázati forrást nyert el a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztésére. A projekt keretében Miskolc-Dorottya utca végállomás utasfogadó tereinek felújítását, különböző látványelemekkel való kiegészítését, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építését tűzték ki célul.