Oktatás
A Rotary Mikulásfutásának győzteseit díjazták
Csütörtök délután vehették át a verseny nyertes iskolái a felajánlott sportszereket.
Műszakis lányoknak tart napot az egyetem
Április 25-én tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Lányok napját a Miskolci Egyetemen a Nők a Tudományban Egyesület jóvoltából.
Világranglistás képzések a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetemről két mérnöki szakterület került be a világ legjobbjai közé a QS World University Rankings by Subject 2025 rangsorába.
A „Tanítsunk Magyarországért” ösztöndíjprogram a térségünket is felemeli
A már hét éve működő ösztöndíjprogram első, országos konferenciáját rendezték meg a Miskolci Egyetemen, ahol az alapítók és a programban résztvevők áttekintették az eddig elért eredményeket, majd beszélgettek az új lehetőségekről és irányokról.
A forradalom hősei előtt tisztelegtek a Vörösmarty diákjai
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek a Vörösmarty Általános Iskolában csütörtök délelőtt.
Ezen a libikókán mindnyájan rajta ülünk – az óvodai esélyegyenlőségről tartottak konferenciát
Számos megvilágító erejű előadással készültek a helyi óvodák szakemberei és a területen tanuló fiatalok számára a Városháza Díszaulájában tartott csütörtöki konferencián.
Közel négyezer felvételiző részesítette előnyben a Miskolci Egyetemet
A hagyományosan népszerű műszaki, jogi, gazdasági és egészségügyi képzések mellett idén is nagy az érdeklődés a pedagógusképzés iránt.
MOL-terem nyílt az Andrássy gépipari technikumban
A megújult tanterem mellett négy digitális táblával gazdagodott az iskola és megkezdődhetett a díszterem parkettázása is.
Pí-nap: Európai vészhelyzet van a matematika oktatásban
Drámaian romlik a diákok matematikai teljesítménye az Európai Unió tagállamaiban, az alulteljesítők aránya rekordmagasságba emelkedett, míg a kiválóan teljesítők száma csökkent – írja az Európai Bizottság Education and Training Monitor 2024 című friss jelentése.
Keltsd életre a mesék hőseit! - robotika szakkör indul a Gyermekkönyvtárban
A 8-12 éves korosztályt várják a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárába. A kicsik az ArTec robotok építésébe és programozásába tanulhatnak bele.
Az MCC-nél csak úgy csináltak, mintha valóban vezetnék az államot
Persze ez nem róható fel nekik, elvégre ezt a csütörtök délelőtt Miskolcon tartott államszimulációs verseny alkalmából tették így.
Átadták a KÖSZI30 Közösségi Teret a Miskolci Egyetemen
Lupkovics Zsófia végzős szociológia szakos hallgató pedig megkapta az év önkéntese címet.
Közeleg az óvodai beiratkozás, készül a MIÓVI is
Április 20. és május 20. között tudják a szülők beíratni gyermekeiket a miskolci intézményekbe.
Együtt kutat és fejleszt a MOL és a Miskolci Egyetem
Kutatás-fejlesztési és innovációs szerződést kötött a két szervezet, amellyel tovább erősítik az oktatás és az alkalmazott kutatás területén fennálló több évtizedes kapcsolatukat.
Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés
A Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője közölte: 129 730-an adták be jelentkezésüket magyarországi felsőoktatási intézménybe.
Kés, villa, olló, digitális tér - a gyerekekre leső veszélyekről szóltak az előadások
Második alkalommal tartott konferenciát a Bűnmegelőzési Szabadegyetem.
Legfelsőbb szinten is elismerték Litványi Józsefné munkáját
A Szemere mesterpedagógusa több mint négy évtizede végzi szakmai munkáját, diákjai és a szakma megbecsülése mellett.
Három SIOSZ-díjat is elhoztak a miskolciak
A Sportiskolák Országos Szövetsége Gála (SIOSZ) a Magyar Sport Házában tartotta meg hagyományos díjátadó ünnepségét csütörtökön, melyen a 2024-es kimagasló teljesítményeket ismerték el.
A Földesben volt a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny írásbeli fordulója
Vármegyénkből tíz diák jutott be az országos írásbeli fordulóba és mérte össze a tudását, hogy kiderüljön ki jut tovább a döntőbe.
Az ultramarathonista miskolci apuka Kassáig is elfut, hogy gyermeke oviját támogassa
Léport Péter önerőből készül teljesíteni az emberfeletti távot. Célja egyrészt a felvidéki nagyváros lábbal való bevétele, másrészt a Bársony úti óvoda melletti összefogás kitaposása.