Vallomása szerint az itt töltött évtized alatt Magyarország lett a második otthona, megküzdött a magyar nyelvvel is, amelyet mára folyékonyan beszél és természetesen a szentmiséket is magyarul celebrálja. A jezsuita szerzetessel a közöttünk eltöltött időről, a hivatásáról, a hazájáról, a magyar emberekről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.
A diákság körében csak Nap atyának nevezett Pham Dinh Ngoc elmondta, hogy szülőhazája Vietnám körülbelül háromszor akkora, mint Magyarország, de a lakossága mintegy tízszerese a magyar lakosságnak. A százmillió vietnámi közül körülbelül nyolcmillió a katolikus és egymillió a protestáns hívő. Ami figyelemreméltó, ha arra gondolunk, hogy az ország hivatalosan kommunista berendezkedésű. A Katolikus Egyház 1615 óta van jelen Vietnámban, és az ottani közösség Ázsiában az egyik legnagyobbnak számít.
- Bár az ország kommunista rendszerben él, az Egyház mégis meglepően aktív. Sok templom, számos közösségi és karitatív tevékenység működik, mindez a hívek buzgóságának és Isten iránti szeretetének köszönhető. Hálát adunk az Úrnak, hogy a szekularizáció még nem hatolt mélyen a vietnámi társadalomba, mert a hívők élő módon gyakorolják a hitüket. Külön érdekesség, hogy rengeteg papi és szerzetesi hivatás születik Vietnámban. Én magam is egy ilyen „hivatásgazdag” időszakban nőttem fel, és ma is sok fiatal dönt úgy, hogy az Egyház szolgálatába áll – tudtuk meg Nap atyától.
Az elhívást már érettségi előtt is érezte, tudta, hogy Isten meghívta egy különleges, szolgáló életre, de előbb még egyetemre ment, ahol közgazdaságtant tanult. Közben több szerzetesrendet is megismert, mielőtt a Jézus Társaságában talált otthonra.
- Öt évig ismerkedtem a renddel, miközben egyetemi tanulmányaimat folytattam. 2011-ben léptem be a noviciátusba, majd három éven át filozófiát tanultam. A harmadik év végén különböző provinciák hívnak minket apostoli gyakorlatra, így kerültem kapcsolatba a magyar rendtartománnyal. Úgy éreztem, hogy Magyarország különleges hely lehet számomra, ahol Isten tovább formálhat. Akkoriban semmit sem tudtam erről az országról, csak annyit, hogy itt talán közelebb kerülhetek ahhoz az élethez, amelyre Isten hív. A vietnámi provinciálisom beleegyezett, és így kerültem ide – elevenítette fel a kezdeteket.
A nagy utazás a fél világon át hazánkig 2016 nyarán történt, amikor előbb két hónapot Budapesten töltött, majd szeptemberben költözött Miskolcra, ahol két évig tanult magyarul. Városunk azóta a második otthona lett. 2018 és 2022 között Budapesten teológiát tanult, majd visszatért Miskolcra a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba, vagyis a Jezsuba, ahol azóta is tanít és végzi papi szolgálatát.
- Szeretem ezt a várost, és természetesen Budapestet is. A misszió egyik szépsége számomra az, hogy közel lehetek az emberekhez. Hálás vagyok, mert itt sok kedves, segítőkész és nyitott emberrel találkoztam. A Jezsuban sosem érzem magam egyedül. Tíz év Magyarországon, különösen Miskolcon, rengeteget adott, például az emberek szeretetét, a magyar nyelv ismeretét és azt a lehetőséget, hogy sokaknak szolgálhatok. Papként ez különösen fontos, mert segíthetek a híveknek a lelki életben. A diákokkal, családokkal és kollégákkal való találkozások pedig mind segítenek abban, hogy nap mint nap egy kicsit „magyarosabb” legyek – árulta el.
A kérdésre, hogy szerinte milyenek vagyunk mi magyarok, egy vietnámi ember szemével, azt válaszolta, hogy erre nem könnyű felelni. Úgy látja, hogy a magyarok általában nyitottabbak, barátságosabbak, és érdeklődnek más kultúrák iránt.
- Talán a nyelvi korlát miatt nem ismerem a „rosszabb” oldalt, vagy egyszerűen nincs is ilyen – mondta mosolyogva. - Természetesen nem lehet általánosítani, de úgy látom, a magyar emberek vallásossága még mindig erősebb, mint sok nyugat-európai országban, például Németországban vagy Franciaországban. Hiszem, hogy mindenhol vannak jó és kevésbé jó emberek, de Magyarországon, és főleg Miskolcon, könnyű otthon érezni magam.
Mint elhivatott missziós szerzetes fontosnak tartja a közvetlen kommunikációt az emberekkel, bárhol is szolgáljon. Szeret beszélgetni, és nagy örömet jelent számára a szentmise bemutatása és a gyóntatás, amelyekben szintén közelebb kerül Istenhez és az emberekhez. A legnagyobb kedvence azonban az írás. Eddig tizenkét könyvet írt, amelyek Vietnámban jelentek meg vietnámi nyelven. Ezek a könyvek segítenek az olvasóknak a hit útján járni. Egyszer talán megérjük, hogy olvashatunk ezekből néhányat magyarul is.
- Nagyon tetszik a szó, hogy küldetés – latinul missio. A magyar szóban ott rejlik az ige: küld. Több mint három éve András Attila provinciális atya küldött engem Miskolcra, hogy a Jezsuban dolgozzam. Itt segítettem az iskolalelkészt és hitoktatást végeztem. Fontos küldetésem volt a diákokkal való párbeszéd. Ezekből a beszélgetésekből születtek az írásaim is. Talán ezért is mondhatom, hogy az írás maga is egyfajta misszió számomra.
Nap atya, aki hamarosan Afrikában folytatja missziós munkáját, sok pozitív élményt visz magával városunkból. Mint elmondta, elsősorban az Avas csendje és békéje érintette meg, ahol oly sok éven át élt és szolgált. Aztán az emberek, akikkel együtt dolgozott az évek során. Szintén nagy mosollyal mondta, hogy ha tehetné, elvinné magával a pisztrángot is, mert ez lett a kedvenc étele Miskolcon.
- Nagyon szeretem Lillafüred szépségét is, de a legfontosabb, amit magammal viszek, azok a lelki tapasztalatok és tanulságok, amelyek segítenek, hogy egyre inkább olyan jezsuita legyek, amilyet az Úr szeretne. Ebben a tanulásban a következő lépés az lesz, hogy az év végén Kenyába utazom, hogy elvégezzem a harmadik próbaévet (latinul tercia). A jezsuita képzés része, hogy hat hónapon át a rendi lelkiség elmélyítésére, a harmincnapos lelkigyakorlatokra és a szegények szolgálatára koncentrálunk. Ezután következhet az örökfogadalom. A tercia után visszatérek Magyarországra, hogy pontosan hová, az majd a provinciális atya döntésétől függ – avatott be a közeljövő történéseibe.
Nap atya, miközben készül a nagy útra, intézi a papírokat és elmélyed az angol nyelv tanulásában, amire Kenyában szüksége lesz, év végéig még folytatja papi és nevelői munkáját is Miskolcon, a Jezsuban. Elmondta, a legfontosabb számára most az, hogy hálásan és örömmel élje meg a még „itthon” töltött napokat. Kenyában még nem járt, de bízik benne, hogy ott is megtalálja Isten szeretetét és az emberek jóságát.
