Ugrás a tartalomra

Toborzó-kampányt indított a Miskolci Sportiskola

Létrehozva
Az egyes sportágak testközelből történő megismertetése, valamint az utánpótlásbázis szélesítése érdekében toborzó-kampányt indított a Miskolci Sportiskola.

Az első toborzót március 3-án tartották meg a Szabó Lőrinc Általános Iskolában, ahol a kosárlabdázás alapjaival ismerkedhettek meg a gyermekek.

A nagy érdeklődéssel kísért programot követően a tanintézet és a sportiskola illetékesei megállapodtak abban, hogy péntekenként 14 és 15 óra között folytatják a kampányt.

Március 17-én a birkózás, március 24-én a röplabda, majd március 31-én a dzsúdó iránt érdeklődőket várják a Szabó Lőrinc Általános Iskola tornatermébe.

Ez is érdekelhet

A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.
MATE-GEAC - MVSC. Fotó Balogh Dávid
Nagyot küzdött, de vesztett Gödöllőn az MVSC
SportMiskolc
Az NB II-es női röplabda bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában Gödöllőn vendégeskedett az MVSC csapata.
Jó teljesítménnyel vitte el a három pontot Miskolcról a bajnokesélyes együttes. Fotó: DVTK
Vezetett, majd veszített a DVTK
SportMiskolc
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a DVTK hazai pályán fogadta a Kecskeméti TE együttesét.