Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Íme az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi történései.

NÉZŐPONT
A kormány a saját elhibázott gazdaság-, és energiapolitikáját a brüsszeli szankciókkal magyarázza – Szilágyi Szabolcs szerint. Az önkormányzati képviselő az avasi lakótelep egyik lépcsőháza előtt hívta fel a figyelmet arra, hogy a nemzeti konzultáció és a plakátkampányok helyett nagyobb szükség lenne például az utak felújítására, a közlekedés fejlesztésére és a panelprogram folytatására.

SZÍNHÁZI OLIMPIA
Neves külföldi társulatok érkeznek az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba a következő hónapokban. A Nemzetközi Színházi Olimpia elnevezésű programsorozat részeként izraeli, svájci és román művészek is színpadra lépnek majd a miskolci közönség előtt. Itt lesznek továbbá a francia állami színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatai is. 

KELLENEK PONTOK
A DVTK labdarúgói hazai pályán, a Miskolci Vízilabda Club csapata pedig idegenben folytatná győzelemmel bajnoki szereplését. A miskolci pólósok pénteken 19 órától kezdik meg pécsi vendégszereplésüket. Vasárnap délután pedig a labdarúgásé lesz a főszerep: a DVTK hazai pályán folytatja bajnoki szereplését, a 30 pontos hátrányban lévő Szentlőrinc ellen.
 

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.