Ugrás a tartalomra

Nemzeti Sport: 2032-ig biztosan lesz Magyar Nagydíj a Hungaroringen

Létrehozva
A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében 2032-ig biztosan láthatjuk a Formula–1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen - írja a Nemzeti Sport.

A határozatban foglaltak alapján a Hungaroring Sport Zrt. 2032-ig tartó versenypromóciós megállapodást és egyéb kapcsolódó nemzetközi szerződéseket köt a Formula One World Championship Ltd.- vel, aminek köszönhetően még tíz évig biztosan láthatunk Magyar Nagydíjat a Formula–1-ben.

A megegyezés alapján a 2024-es rendezői jogdíj összege majdnem eléri az 50 millió dollárt (nagyjából 17,5 milliárd forint), majd a jövőben az összeg mindig az előző éves rendezői jogdíj két százalékkal megnövelt díja lesz.

Ezen felül a kormány beleegyezett a versenypálya körüli infrastruktúra fejlesztésébe is, annak érdekében, hogy a Hungaroring a jövőben is megtarthassa a F1-es nagydíjat.

A Hungaroring és a Magyar Nagydíj jövőjéről kedden a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Hungaroring Sport Zrt. tart közös sajtótájékoztatót.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.