Ugrás a tartalomra

Sport

Világcsúcsot nyomott Mészáros László, szám szerint négyet
SportMiskolc
Szombaton, a múlt vasárnap óta tartó erőemelő világbajnokság zárónapján - aminek Miskolc a házigazdája - születtek a rekordok. A versenyhét alatt számos sportoló mérkőzött: a legfiatalabb induló 15, míg a legidősebb 88 éves volt.
Kassán folytatták a közös munkát a miskolciak
SportMiskolc
Nagy megtiszteltetés érte a napokban a III. Kassa-Miskolc Ultramaraton miskolci szervezőit, meghívást kaptak az 1924-ben indult Kassai Béke Maraton sajtótájékoztatójára. Az eseményen a november 6-án, a szlovák partnerekkel közösen megrendezendő, határon átnyúló futóverseny is a hivatalos program része volt.
Magabiztos győzelem a listavezető ellen
Sport
A játék minden elemében felülmúlta és végül megérdemelten le is győzte a listavezető és eddig még veretlen MTK Hungáriát a DVTK női labdarúgó csapata szombaton kora délután. Maria Palama kétszer is betalált, és nem sokon múlt a többgólos győzelem sem, de Biljana Bradić tizenegyesét Varga Luca védte bravúrral a 10. percben, míg a második félidő derekán szintén Bradić lövésénél a kapufa volt a budapestiekkel. A vendégek Sipos Lilla révén csak a 89. percben tudtak szépíteni - írja a dvtk.eu.
Bogár János 30 év után tér vissza a Sparthatlonra
Sport
A Fancsalban élő hosszútávfutó 1991-ben megnyerte a világ egyik legnehezebb és leghíresebb ultramaratoni versenyét, melyre három évtized után újra visszatérhet.
Bogár János 30 év után tér vissza a Sparthatlonra
Sport
A Fancsalban élő hosszútávfutó 1991-ben megnyerte a világ egyik legnehezebb és leghíresebb ultramaratoni versenyét, melyre három évtized után újra visszatérhet.
Beteg gyermekeket támogattak
SportMiskolc
A szervezők és a futók közösen segítettek a miskolci beteg gyermekeknek.
Vasárnap hazai pályán is bemutatkoznak a diósgyőri kézisek
Sport
Megnyerte első mérkőzését a nemrégiben újjáalakult DVTK férfi kézilabdacsapata. Vasárnap hazai pályán is bemutatkoznak.
Kerékpárral fedezték fel az őszi Bükköt
SportMiskolc
Huszonkettedik alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát. A sporteseményt ezúttal is az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva rendezték meg.
Vereség a Magyar Kupában
Sport
A Szentes ellen kezdte meg Magyar Kupa szereplését a PannErgy Miskolci Vízilabda Club a hétvégén.
Elhozták az első helyeket
SportKultúraMiskolc
A és B kategóriában is nyert a KÖDMÖN a hétvégi országos táncversenyen Zalaegerszegen.
Harmadosztályú ellenfelet kapott a DVTK a Magyar Kupában
Sport
Kazincbarcikára utazik a diósgyőri csapat a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában.
Jegesmacik: vereség hazai pályán
Sport
Vasárnap délután a MAC HKB Újbuda csapatát fogadta a DVTK Jegesmedvék a Miskolci Jégcsarnokban. A pénteki játéknaphoz hasonlóan hamar kétgólos hátrányba került Tokaji Viktor együttese, majd Galanisz még az első harmadban szépített. A jó iramú találkozó második játékrészében mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de gólt a vendégek szereztek. A záró játékrészben Galajda Zsombor csökkentette a hátrányt, a végjátékban azonban a vendégek eldöntötték a három pont sorsát. DVTK Jegesmedvék - MAC HKB Újbuda 2-5.
A magyarok nyerték a legtöbb érmet a kajak-kenu vb-n
Sport
A magyar válogatott 6 arannyal, 8 ezüsttel és 4 bronzzal fölényesen nyerte a vasárnap zárult koppenhágai kajak-kenu világbajnokság nemzetek közötti versenyét, s végzett az éremtáblázat élén.
Miskolc az Erőemelő Világbajnokság házigazdája
Sport
Vasárnap kezdetét vette az Erőemelő Amatőr Világszövetség (WUAP) Erőemelő Világbajnoksága. A rangos megmérettetés részeként szeptember 19. és 25. között közel 500 sportoló látogat el Miskolcra.
Vasárnap délelőtt is hét érmet nyertek a magyarok a kajak-kenu vb-n
Sport
Egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben.
Győzelem a Magyar Kupában
Sport
Felavatása óta először játszott kupamérkőzést a DVTK az újjépített DVTK Stadionban. A MOL Merkantil Bank Lia 3. fordulójában hazai pályán Zsolnai Richárd szép lövésével gyorsan vezetést szerzett a DVTK a másodosztályú Szentlőrinc ellen. Szinte a semmiből egyenlítettek a vendégek, de a szünet előtt Makrai Gábor tekerésével ismét a DVTK állt továbbjutásra. A második félidőben is döntő fölényben játszott a DVTK, Makrai kapufát is lőtt, de az eredmény már nem változott, a DVTK jutott a legjobb 32 csapat közé
Hét magyar érem a kajak-kenu vb szombati döntőiben
Sport
Két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben.
Magabiztos győzelemmel kezdtek a Jegesmedvék
Sport
A DVTK Jegesmedvék kétgólos hátrányból fordítva nyerte meg az UNI Győr ETO HC elleni ligarajtot.
Újjáalakult a DVTK férfi kézilabda-szakosztálya
Sport
Hosszú előkészületek után újjáalakult a DVTK 1977-ben megszűnt férfi kézilabda-szakosztálya.
Gólzáporos győzelem Diósgyőrben
Sport
Hét év után találkozott ismét a DVTK és a Nyíregyháza. A gólzáporos mérkőzésen szebbnél szebb gólokkal győzött a DVTK. A forduló előtt még veretlenül éllovas Nyíregyháza 4-2-re kapott ki a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó NB II szerdai, nyolcadik fordulójában.