Ugrás a tartalomra

Miskolc calling – rendeződni látszik a belvárosi éjszakai élet

Létrehozva
A minőségre és mértékletességre való törekvés megoldást jelenthet a belvárosi – nevezzük így: – bulinegyed éjszakai életének időszakos problémáira. Egy hétvégi estén rendészeket kísértünk el járőrözésükön, klub- és étteremtulajdonosokkal beszélgettünk, hogy megtudjuk: hogyan tehetjük valóban élménnyé a belvárosi estéket?

– Várjanak, itt intézkednünk kell – áll meg a területre kivezényelt rendész páros, akik elsősorban a Kandia-közt és a színház környékét pásztázzák és járják körbe többször is az este folyamán. Fiatalok álldogálnak a közben, közterületen, itallal a kezükben, figyelmeztetik is őket; nincs akadékoskodás, az erélyes fellépés megtette hatását. De egyébként is – mondják érdeklődésünkre – ők csak szórakozni jöttek, odafigyelnek magukra és vigyáznak egymásra. Ha valami miatt aggódnia kell – súgja oda egyikük –, akkor az az otthon maradt párja miatt van. Összenevetünk, pacsi, és mindenki folytatja az útját. Mi a színház felé vesszük az irányt. A színészbejáró felé közeledve ittas középkorút kell igazoltatniuk a rendészeknek, de egyébként csendes az este – mindaddig, míg a színházi előadás végeztével meg nem telik a környék. Tetszik az utcakép: egy időre korosztályok vegyülnek, valahogy fegyelmezettebbek lesznek a fiatal társaságok is.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Lassan megtelnek a kocsmák, mi pedig a második kör után elköszönünk a rendészektől, és a Helynekem-teraszra tartunk. Kellemes zene hullámzik keresztül a Kandia-közben elszórtan álldogáló fiatalok között. Elmúlt 8 óra, fotóriporter kollégámmal sietünk át a rövid „folyosón”, max 20 éves lányok és fiúk mellett haladunk el, szinte észre sem veszik, hogy megmozdultak a Helynekem felől érkező ritmusokra. Késésben vagyunk, a belvárosi romkocsma programszervezője már vár minket, hogy elmondja tapasztalatait a bulinegyed éjszakai életéről. Meglepően könnyen és gyorsan átérünk hozzájuk, nincs áthatolhatatlan embertömeg. Táskáinkat ledobva pár percnyire szusszanunk egyet, hogy megérezzük a hely szellemét, szeretnénk élvezni picit a teraszon játszott kellemes House-muzsikát.

Kép

A miskolci underground elektronikus zenei életből ismert DJ-k vannak a pultban. Közönségük tagjai régről ismerik egymást, sok közös élmény köti össze őket, most is élvezik egymás társaságát. Harmincas éveikben járó fiatalemberek vegyülnek a technora váró fiatalabb generációval. A csobogó Szinva látványa szívverésünket is lassítja, a nappali forróságot már nem érezzük, lenge szélben lobog a lányok szoknyája, miközben a tört ütemek lágyan repítenek – harminc pluszosok ennél többet nem is kívánhatnak. Sokszor megállapítottuk már egymás között: az élvezeti faktort nem az ájulásig tartó ivás jelenti, hanem a minőség és a mértékletesség.

Kép

– Aki idejön, szeretne jól szórakozni. Mi pedig élményt akarunk adni, és ehhez olyan környezetet is igyekszünk teremteni – vág a közepébe Hankó Vanda. A társaságunkban van még Halász Norbert, aki néhány méterre tőlünk, a Szinva-híd túlsó oldalán 2020-ban kombinált gourmet italozót és falatozót nyitott. A Zip’s Beer & Tapas azóta is virágzik, kedvelt célpontja a Miskolcra érkező turistáknak, de a gasztróra igényes helyiek is rendszeresen foglalnak itt asztalt. A két belvárosi egység egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait, álláspontjuk is szinte mindenben megegyezik, ha arról van szó, hogyan lehet igazán vonzóvá tenni ezt a kiemelt fontosságú városrészt.

Kép

– Azt szeretnénk elérni, hogy Miskolc még inkább vetkőzze le magáról a poros Acélváros imázst, és legyen „A célváros”. Úgy gondolom, hogy ebben a legtöbb belvárosi vendéglátóhely partner, és a szereplők jól kiegészítik egymást. És adott a kulturált polgári közönség is, tagjai tudnak és akarnak is normálisan szórakozni; tudják, miről szól a minőségi vendéglátás – fogalmaz Norbi.

Kép

Rákérdezünk: az éjszakai élet normalizálása miatt tartott városházi vendéglátós fórumok néhány pengeváltása után tapasztalnak valamiféle rendeződést?

– Részünkről egy nagyjából 1 éve fennálló probléma oldódott meg egy beszélgetéssel. Most azt tudom mondani, hogy csak így tovább – emeli ki. Vanda szintén azt mondja, hogy őszinte beszélgetéseken vannak túl, és azonnali reakció érkezett a város részéről. Amit leginkább üdvözölnek: átjárhatónak kell lennie a közöknek, a közlekedő sávoknak a Szinva mentén, erre a hatóságoknak kiemelten kell figyelnie. Ahogy a köztisztasági szabályok betartására, és arra is, hogy szeszesitallal fiatalkorúakat nem lehet kiszolgálni. Mindezekről ITT írtunk bővebben. Egyértelmű persze az is – mondja Vanda és Norbi –, hogy felelősséggel tartoznak a vendégeik iránt, de az elvárható „viselkedésmodellt” velük együtt lehet csak megvalósítani.

Kép

Mindenkinek a jól felfogott érdeke az – ezt már mi tesszük hozzá –, hogy az egyes egységek rendet tartsanak a saját „portájukon”, és fékezzék azokat, akik ez ellen cselekednek. Erre látunk jó, de még javítható példákat is. És a vendéglátóhelyek húzzák is felfelé egymást, hiszen ami egyiküknél elvárás, az idővel máshol is követelmény lesz (kell, hogy legyen). Felelősség és minőség – ezek lehetnek idővel a belváros hívószavai, keresleti és kínálati oldalról egyaránt.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.