Ugrás a tartalomra

Mikrorobot a rákos sejtek ellen – egyelőre egerekkel tesztelve

Létrehozva
A mikrorobotot egerek bélrendszerében tesztelték, a jövőben pedig alkalmas lehet rákos megbetegedések kezelésére még akkor is, ha a sejtek nehezen hozzáférhető helyen vannak a szervezetben.
Kép

A parányi önjáró kapszula lényege, hogy külső rétegei leoldásával a gyógyszert egyenesen a tumorsejtbe képes juttatni – olvasható a New Scientist hírei közt.

Amikor a kapszula eléri a tumort, a kutatók aktiválják, a külső rétegei leoldódnak, és a sejteket körbejárva a gyógyszert egyenesen a célba vett területre juttatja – mondta Gao Wei a Kaliforniai Műszaki Egyetemről Pasadena városában, aki kutatócsoportjával a mikromotort megalkotta.

A kapszulában lévő magnéziumrészecskéket egy aranyréteg veszi körül, maga a gyógyszer pedig egy hidrogél rétegben van.

A kísérletben a kapszulát egerekkel nyelették le, amelyek bélrendszerében melanómasejteket növesztettek, ezzel imitálva a bélrákot. Ezek a sejtek ugyanis a legalkalmasabbak, mert az infravörös fényt jól elnyelik, így komputertomográfiával jól megfigyelhető a folyamat.

Gao és kollégái nyomon követték, ahogy a kapszula belépett az egerek bélrendszerébe és megközelítette a rákos sejtet. Ahogy odaért, a csapat egy erős infrasugarat küldött a kapszulára, amitől az aranyréteg felhevült, és a gyógyszer kijutott belőle, miközben a motorral a célzott területen keringett.

Az emésztőrendszerben különösen nehéz feladat a gyógyszer megfelelő helyre juttatása, ugyanis minden folyamatos mozgásban van. A kutató szerint a módszert rákos szövetek és bakteriális fertőzések kezelésénél is lehetne alkalmazni. A szakértőknek azonban még sokat kell dolgozniuk azon, hogy embereknél is alkalmazható legyen a technika.

 

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.