Ugrás a tartalomra

Felrobbant a Merkúr egy része

Létrehozva
Sok-sok évvel ezelőtt. A Merkúr a Naprendszer legbelső és egyben legkisebb bolygója, ugyanakkor a hozzáhasonló Föld-típusú bolygók (Vénusz, Föld, Mars) közül ennek az égitestnek legnagyobb a vasmagja, amely átmérőjének 80%-a.

A kutatókat már jó ideje foglalkoztatja a dolog, hogyan is lehetséges ez, a Yale és a Michigani Egyetemek asztrofizikusainak most előálltak egy új elmélettel: Feltételezésük szerint életének első 100 millió évében, vagyis mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy több ezer kilométer átmérőjű valamivel ütközött a bolygó, aminek hatására külső rétege, az úgynevezett köpenye egyszerűen felrobbant.

Kép
Forrás: NASA/Johns Hopkins University APL/ Carnegie Institution, Antonio Genova

Az utána maradó porfelhő pedig nem hullt vissza a Merkúr felszínére, mert a Nap felső atmoszférájából kilökődő napszél – ami akkor a mainál akár százszor is erősebb lehetett – egyszerűen elfújta, vagyis így nem épülhetett vissza a bolygóba.

Úgy gondolják, mindez egy millió év alatt mehetett végbe, az elszálló Merkúr-törmelék pedig akár a Vénuszhoz, de még a Földhöz is eljuthatott.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.