Ugrás a tartalomra

Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája

Létrehozva
Idén a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg a Kutatók Éjszakáját.

A szervezők közleménye szerint a rendezvényt kezdeményező és részben finanszírozó Európai Bizottság a járvány miatt döntött úgy, hogy később rendezik meg az eseményt.

Az eseménysorozat keretében Európa-szerte érdeklődők százezrei népesítik be a kutatóintézeteket, egyetemeket, könyvtárakat és múzeumokat, hogy a kutatók munkájával, a tudományos kutatás titokzatosnak tűnő világával ismerkedjenek. Tavaly csaknem félszáz magyarországi település 200-nál több helyszínén 2500 program várta az érdeklődőket. Európa-szerte pedig közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A tájékoztatás szerint az Európai Uniónak a program támogatására kiírt pályázatát idén is az RCISD Regionális Tudásközpont által vezetett konzorcium nyerte meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a Hétfa Kutatóintézet és a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványveszély elmúlik, és az összes tervezett rendezvényt meg lehet tartani. Amennyiben mégse, már dolgoznak azokon a terveken, hogy a lehető legtöbb esemény online követhető legyen - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.