Ugrás a tartalomra

Tudósok tártak fel egy ötezer éves gyilkosságot

Létrehozva
Egy ötezer éves gyilkosság körülményeit tárták fel spanyol kutatók. A Journal of Paleopathology folyóiratban publikált tanulmány szerint az áldozat egy ötvenes éveiben járó férfi volt, akit egy éles tárggyal, vélhetően kőszekercével vágtak fejbe.

A humán ősökológiai és társadalmi evolúciós katalán intézet tudósai mellett a Rovira i Virgili Egyetem és a Barcelónai Egyetem kutatói vettek részt a projektben.
A sérült koponya 1999-ben egy ásatáson került elő, amikor egy későújkőkori kollektív temetkezési helyet tártak fel a katalán Tarragona tartományban, Calafellben. A kutatók a kriminalisztikában alkalmazott halottkémi módszerekkel vizsgálták meg a sérült koponyát.

Kép
Fotó: Rovira i Virgili Egyetem

A nyomok arra utalnak a tudósok szerint, hogy a férfi nyomban belehalt az erős ütésbe, amely beszakította a koponyáját. Az IPHES kutatója, Miguel Ángel Moreno-Ibánez elmondta, hogy a koponya törésének vizsgálatából kikövetkeztették az egyén halálát okozó tárgyat és az ütés irányát is.
 

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.