Ugrás a tartalomra

Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját

Létrehozva
Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 30-án és október 1-jén több száz helyszínen több mint kétezer program várja a tudomány iránt érdeklődőket.
Kép
Fotók: Mocsári László 2021-es felvételei a Miskolci Egyetemen tartott eseményről 

A Kutatók éjszakáját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén, illetve szombatján rendezik meg egész Európában. Magyarországon idén is több száz intézmény csatlakozik az eseményhez - közölték a szervezők. A részletes program szeptember elejétől lesz elérhető a Kutatók éjszakája honlapján, valamint a rendezvény Facebook-oldalán, amelyeken addig is érdekes hírek olvashatók a tudomány világából.

Kép

A közleményben felidézték, hogy az elmúlt két évben a szervezők dolgát megnehezítette a járvány és az a tény, hogy tavaly egyetlen magyarországi pályázónak sem sikerült elnyernie az uniós támogatást a rendezvény lebonyolítására. Ennek ellenére az RCISD részben saját forrásaira támaszkodva, részben az erre a célra létrehozott alapítvány segítségével a veszélyhelyzeti intézkedések betartásával sikeres eseményt szervezett.

Kép

A közlemény szerint a rendezvényt szervező intézmények ezúttal két évre nyerték el az Európai Unió Marie Sklodowska Curie Akcióinak támogatását a programok lebonyolításához. A szervező konzorcium tagja az RCISD Regionális Tudásközpont, az Óbudai Egyetem, a Nők a Tudományban Egyesület, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hétfa Kutatóintézet.

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.