Ugrás a tartalomra

Miskolcon is megünneplik a makikat a világnapjukon 

Létrehozva
A Madagaszkáron élő makifajok 100 százaléka csak ott fordul elő, viszont a fajok 98 százalékát a kihalás fenyegeti - hívja fel a figyelmet a Miskolci Állatkert. 

Mindeközben ezeknek az állatoknak kiemelt jelentőségük van a szigetország egyedülálló életközösségének fenntartásában, hiszen a szőrzetükre tapadó virágporral és termésekkel, illetve az emésztőrendszerükön áthaladó magvakkal elősegítik a növények szaporodását, ezáltal az erdő egészséges ökoszisztémájának fennmaradását.

Kép

"Állatkertünk gyűrűsfarkú makijai az év minden napján várják látogatóikat, így az előttünk álló hosszú hétvégén is!"

- írja közösségi oldalán a Miskolci Állatkert
 

Ez is érdekelhet

Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
TudományMiskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
TudományMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Megtanítja gondolkodni az autókat a Bosch
TudományVilág
Automatizált vezetést fejlesztenek.
Elon Musk rakétája viszi fel a BME új műholdját
TudományBelföldVilág
Hamarosan magyar műhold is kering majd felettünk az űrben, fénylő pontját talán látni is fogjuk derült éjjeleken.