Ugrás a tartalomra

Világgazdaság: már idén megkezdheti a miskolci fővonal felújítását a MÁV

Létrehozva
Az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelből állhatnak neki több beruházás megkezdésének.

Akár már idén megkezdődhet több fontos vasútvonal, például a miskolci vagy a szegedi fővonal egy-egy szakaszának felújítása az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelből. Egy konferencián a MÁV vezérigazgató-helyettese mutatta be a pontos projektlistát, hogy milyen felújításokat tervez az állami vasúttársaság 2025–26-ban – írta hétfő délután a Világgazdaság.

A hosszabb, átfogó cikkben egyebek mellett azt is írták, hogy Pósalaki László, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese egy bükfürdői konferencián mutatta be a felújítások pontos listáját.

A cikkben emlékeztetnek arra: Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly augusztusban jelentette be, hogy a kormány nem halogatja tovább a hazai vasúti infrastruktúra fejlesztését, ezért a magyar állam képviseletében egymilliárd eurós hitelkérelemmel fordul az Európai Beruházási Bankhoz. Ez azonban nem a teljes összeg, a hitel ugyanis újabb egymilliárd euróval egészül ki az állam részéről, így összesen mintegy 880 milliárd forintot meghaladó mértékben kezdenek vasútpálya-építési programba.

A projektek között kiemelt prioritást kapott a Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely vonal. Emellett több állomás is megújul, régiónkban a tokaji pályaudvar.

Címkék

Ez is érdekelhet

Újonnan felfedezett égitest látható az éjszakai égbolton
BelföldTudományKörnyezet
A napokban válik a legfényesebbé a különleges zöld fényben pompázó Lemmon üstökös.
Esküvő
A veszekedés hiánya a legnagyobb hazugság egy kapcsolatban
BelföldVéleményÉletmód
Kiderült, miért bukik el a legtöbb házasság az első két évben.
zártkert
Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
BelföldGazdaság
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.
A Benjamin ciklon tart felénk, ilyen időt hoz a nemzeti ünnepen
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.