Ugrás a tartalomra

A Balatonról hazainduló utasokhoz igazítja a közlekedési rendet a MÁV-csoport

Létrehozva
Pünkösdhétfőn a Balaton térségéből hazainduló utasok tömegeihez igazítja a rendelkezésre álló többletkapacitásokat a MÁV-csoport.
Kép
Képünk illusztráció

Pünkösdhétfőn is jár a déli és az északi partról a két mentesítő vonat, a Szitakötő és a Keresztespók InterRégió, azon kívül a tó körül mintegy 200, a fővárosi agglomerációt lefedve pedig körülbelül 100 "erősítő" busz áll majd ugrásra készen egész nap - adta hírül az MTI, Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közlése alapján. 

Bíznak ugyanakkor abban, hogy e biztonsági tartalék "bevetésére" hétfőn ugyanúgy nem lesz szükség, mint vasárnap, amikor a szombati sorompóhiba kijavítását követően már zavartalanul tudtak közlekedni a vonatok - írta Hegyi Zsolt a közösségi oldalán.

Kiemelte: ha a buszok "bevetésére mégis szükség lenne", igyekeznek - a pályamunkákkal terhelt - M7-esen is gyorsító sávot biztosítani a MÁV-csoport utasainak.

Munkatársaik folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, így az "erősítő" buszok akár konvojban, rendőri felvezetéssel is közlekedhetnek - olvasható a MÁV-csoport vezérigazgatójának bejegyzésében.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?