Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Baleset nehezíti a közlekedést az M3-ason
Borsod-Abaúj-Zemplén
A sztráda Budapest felé vezető szakaszán, Nemesbikk térségében dolgoznak a tűzoltók.
Szalagkorlátnak csapódott egy autó az M3-ason
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az első ütközést követően egy kamion oldalát is lezúzta a személyautó.
Átvette kinevezését a központi kórház új főigazgatója
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zsákai Zsoltot január 15-én nevezte ki az egészségügyi intézmény élére a belügyminiszter.
Januári tavasz: rekordmeleg volt vasárnap, a hét elején 20 fok is lehet
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet előzetes adatai alapján vasárnap megdőlt a napi maximumrekord, a hét első felében pedig tovább melegedhet a levegő: kedden már a 20 fokot is elérheti a hőmérséklet – derül ki az előrejelzésből.
Idén is jósol majd Dorka és Borka
SzabadidőBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Miskolci Állatkert idén is megrendezi a medvelest február 2-án, vasárnap.
Öt évvel ezelőtt kezdődött a pandémia
EgészségBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
A koronavírus-járvány öt évvel ezelőtti kitörésére emlékeztek a megszólalók az M1 aktuális csatorna pandémiáról szóló szombati műsorában, amelyben Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, kezdetben azt gondolták, hogy a vírus megjelenése nem okoz majd világjárványt.
Szalagkorláton landolt a Golf a 26-oson
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közúti közlekedési baleset történt szombaton délelőtt a 26-os főúton.
Fék nélkül a szerpentinen – a polgárőrök segítettek lejönni a suzukisnak a Bükkből
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vészhelyzetben lévő autóson segítettek a Bükkszentkereszti Polgárőr Egyesület munkatársai.
Rendőri eljárást színlelve támadt gyerekekre – felfüggesztett szabadságvesztést kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság abban a büntetőügyben, melyben egy férfi rendőri eljárást színlelve egy gyermek személyes szabadságát megsértette.
Ujházi Zsuzsanna kapta az Év Iskolarendőre díjat
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársa, Ujházi Zsuzsanna rendőr törzsőrmester kapta Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a rangos szakmai díjat - tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség.
Vonat elé hajtott egy sofőr Borsodban, ketten meghaltak
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Halálos közlekedési baleset történt egy vasúti átjáróban Sárazsadánynál csütörtökön – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Akár három ember életét is megmenthetjük véradásunkkal
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
Megmutatjuk, hol lesz lehetőség véradásra január 27-től 30-ig a vármegyében.
Képgaléria
Bombariadó: több vármegyei és miskolci iskola is érintett, keresik az elkövető(ke)t
BűnügyMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint 240, főként budapesti tanintézményben bombariadó volt csütörtök reggel. A miskolci Kazinczy, a Miskolctapolcai Általános Iskola a Hernádnémeti Református Általános és a Tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda is érintett volt, robbanószert szerencsére sehol nem találtak.
Megkapta a létesítési engedélyt a Miskolc City Airport
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az engedéllyel megkezdődhet Miskolc új, polgári célú speciális repülőterének kialakítása.
Odafigyelésünkkel életeket menthetünk télen
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajléktalan embertársaink élete a téli időszakban a mi segítőkészségünkön is múlhat.
Jól vizsgáztunk az ügyfélkapus átállással
Borsod-Abaúj-Zemplén
Zökkenőmentesen zajlott az Ügyfélkapu+-ra és a DÁP-ra történő átállás Alakszai Zoltán főispán szerint. 
Megverte, levetkőztette, hagyta kihűlni
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
<div class="rltdwidget" data-widget-id="5611734" ></div>
<script async src="//related.hu/js/v2/widget.js"></script>
Képgaléria
A helyi gazdaság új esztendejére koccintottak
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, a Miskolci Egyetem, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata és Miskolc városa együtt tartotta meg újévköszöntőjét hétfő délután.
Keresik a megoldást az M30-as lezárása miatti torlódások csökkentésére
Borsod-Abaúj-Zemplén
"Amíg a Strabag azon dolgozik, hogy helyreállítsa az M30-as Miskolc–Szikszó között lassan 1 éve lezárt szakaszát, én azon dolgozom, hogy találjunk olyan megoldást, amivel az autópálya újbóli megnyitásáig csökkenthetjük a lezárás miatt kialakuló torlódásokat az arnóti körforgalomban!" - írja pénteken kiadott közleményében Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.