Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Kálvin János / Kandia utca

Létrehozva
Híd a Szinván, háttérben a Kálvin János utca – ez látható mindkét felvételen, a különbség azonban óriási. 
Kép
Akkor... (dr. Sáfrány Gy. József képeslapja)

A híd mindkét képen nagyjából ugyanott áll, az új fotón azonban rövidebb, a Szinva szabályozása során ugyanis a medret keskenyítették és mélyítették (már ott, ahol nem fedték le). A Szinva szabályozása 1959-ben kezdődött a Bartók tér és „villanyrendőr" közötti Szinva-szakasz fedett és nyitott részének kialakításával, és 1978-ra fejeződött be, ezután hosszabbították meg a Vörösmarty utcát keletre. 

Kép
... és most. (Fotó: Mocsári László)

Az 1980-81-re elkészült munkák részeként a régi képeslapon a háttérben lévő épületeket elbontották, itt halad át ugyanis a mai négysávos út, ami gyakorlatilag kettévágta az akkori Rudas László utcát. Egy évtizeddel később, 1991-1992-ben az utca átnevezések idején aztán a lefedett rész visszakapta eredeti nevét, így ismét Kálvin János utca lett, míg a nyitott rész melletti közterületet Kandia utcának nevezték el.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.