Ugrás a tartalomra

Karácsony Gergely ismét Miskolcon

Létrehozva
A 99 Mozgalmat idén májusban életre hívó miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely Miskolcon vizitál – adta hírül az MSZP-Párbeszéd két helyi politikusa, Simon Gábor és Varga László hétfő délelőtti közös sajtótájékoztatóján.
Kép
Bejelentették: kedden ismét Miskolcra látogat Karácsony Gergely. | Fotó: Mocsári László

Szeptember 21-én, kedden 17 órától a Centrum Áruház előtti, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es és 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületek előválasztását egyidejűleg bonyolító szavazósátortól nem messze, a szökőkút mellett szólal fel a miniszterelnökségre az MSZP-Párbeszéd és LMP színeiben pályázó budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely – tudatták.

Az 1-es választókerületben 2022-ben indulni szándékozó Simon Gábor leszögezte: a szombati technikai problémákat követően az előválasztás hétfő délelőtt kezdetét vette, annak időtartamát pedig jövő keddig bezárólag meghosszabbították.

– Az előválasztás intézményi lebonyolítását folyamatos támadás éri, és a miskolciaknak nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy meg tudják fejteni, ezt a támadást ki és hogyan vezényli – célozgatott. – Az előválasztást kiszolgáló informatikai rendszerre a hat ellenzéki pártnak nincs semmilyen ráhatása, annak kontrollálását ugyanis az aHang nevű független civil szervezet látja el – világított rá a Velünk a Város önkormányzati frakciószövetségének vezetője.

A másik, megyei 2-es választókerületben nevező – a Párbeszéd, a Momentum és az LMP által is támogatott – Varga László kiemelte az előválasztáson eddig tapasztalt nagy érdeklődést, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy az adott országgyűlési választókerületen belül felállított szavazópontok bármelyikén adható le szavazat.

– Elég abból, hogy Miskolcot másodosztályú városnak tekinti a kormány, ezért is van szükség a kormányváltásra – terelte át szót az országgyűlési képviselő a jövő évi választásokra. – Orbán Viktor legyőzéséhez Karácsony Gergely tudja a legszélesebb körben egyesíteni a változást akaró szavazókat – vélekedett, hozzátéve: a bizonytalanok, a civilek és a pártpreferencia nélküliek körében is ő a közös nevező.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.